Állt a hídon, büszkén, egyenes háttal. Szemeiben
nyújtózkodó méterek barátkoztak a világgal.
Víznek tükrén játszott égi óceán, tarajos
hullámot vetett levélke-csobbanás.
Minden őt engesztelte, mögötte megrezzent az ág,
kműves munkálta háza túlvakolt falát.
Az úton autó robogott, jött a szél – a lombba zizzenő,
csak a döntés maradt mozdulatlan, végül leugrott a nő.
(Valahol táncot jártak, akadt hely nótáktól zajos,
másütt halálra gázolt embert sárga villamos…
Minden addig tart magunkban, míg a hírre újabb hír röpül,
önző öröm születik meg gyászhírek körül;
Hogy nem én voltam az, ki haltam – ilyen egyszerű,
csak ott buggyanhat ki vércsepp, ahol szúr a tű.)
Legutóbbi módosítás: 2010.07.13. @ 11:44 :: Kőmüves Klára
