Pulai Éva : Ida

 

Valamiért nem szerette ezt a nevet. Ridegnek hallotta mindig, olyan igazi, mesebeli mostohásnak. Nem értette, az emberek miért mondják tavasszal, hogy március Idusa (sic!). Megvolt győződve arról, ez egyáltalán nem dicséret, s nem is kedveskedés. Gondolta, megkérdezi szüleit erről… De milyen furcsa… Voltak dolgok, amelyekről nem mert szót ejteni.

Ám egyszer megtette.

Édesanyja ölében ült, aki akkor épp’ mesét mondott neki, és ő lopva górcső alá vette a szeretett arcot. Most is látja nyakán azt a csepp anyajegyet, amit akkor hatalmasnak vélt, és olyan visszataszítónak.

— Ugye anyukám, én nem leszek olyan csúnya, mint te?

Ó, ha azt a mondatot visszaszívhatná!

Édesanyja sokáig meg sem tudott szólalni. Talán a gombóctól, ami a torkát szoríthatta.

Nem, nem lett olyan, mint ő. Csak csúnyább…

Hiába is magyarázná ma már, ő csak a mesekönyveiben látott gyönyörűséges királylányokat látta szépnek, s egy anyuka olyan messze áll Tündér Ilonától, és Pipacstól, akikről a kád fölé hajolva, sikárkefe szorgos munkálkodása alatt is mesélt, miközben a Flóra szappan gőze burkolta nedvesre szép, kontyából kibomlott fekete hajtincseit.

A családi összejöveteleken is zavarta, ha meghallotta ezt a nevet. Mamája nővérei, akár az igazi mostohák, affektálva, kényeskedő hangon mondták: Iduska, Iduci! A hideg futkosott a hátán.

Ráadásul, még édesapját is élcelődésük, piszkálódásuk célpontjává választották. Mindennél biztosabb volt, meg kell őt védenie, ezt nem hagyhatja büntetlenül. Fekete-fehér lakkos, ünneplő cipőjének peremes orrával, hatalmasat rúgott Cila néni vizenyős bokájába. Átkarolta apja lábát, és boldogan bújt hozzá. Mégis büntetést kapott, amit sokáig nem értett.

Egyszer felolvasta neki anyukája A kis Ida virágait. Bár kedves mesének találta, de a szép festményekkel illusztrált történet, a névvel együtt, mégsem került be a kedvencei közé. Ráadásul azt sem értette, Andersen bácsi honnan ismeri az ő anyuját. Azt meg már végképp, miként bánt kiskorában a virágaival?

Édesapja is csak akkor hívta Iducinak párját, ha valami előre megfontolt szándékkal a világból szerette volna kikergetni.

Hatalmasat nevettek, amikor egy ilyen alkalom után mamája végigkergette apját a lakáson, aki más választást nem találván, bebújt az íróasztal alá. Csak éppen az, szerencsétlen megadva magát megbicsaklott, és összeroskadt fölötte.

De abban már egészen biztos volt, az Ida csúnya név.

… mennyire nem tartja már annak! Bármikor elcserélné sajátját vele, és megsimogatná azt az anyajegyet…

Soha nem hallott csodálatosabb nevet.

Tassy Ida Etelka. Ugye milyen szép?

A világ legszebb anyukájának könnyembe lábadó neve!

Legutóbbi módosítás: 2010.04.30. @ 17:27 :: Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.