Boér Péter Pál : A feltörekvő veréb

 

 

 

Szárnyalt a veréb, persze csak úgy veréb módra, nagyon irigyelte a sast. Dühöngött, azután elgondolkodott…

    Miután ő az élőlényeket földönélőkre, madarakra és táplálékra osztotta, rádöbbent, hogy semmi különbség nincs közte és a sas között.

    A földönélők, köztük az ember is, nem tudnak repülni. A táplálék, a hernyó, a nyű, a légy és a bogár finomak bár, de ő egy nagyratörő veréb volt. Ráeszmélt, hogy madár és madár között, szinte semmi különbség nincs!

    Neki is van szárnya, mint a sasnak, tud repülni, mint a sas. Csőre és karmai is vannak, igaz, mindenben kisebb, talán gyengébb is, de…

    Tehát, döntést hozott: ” Sas vagyok, saséletet élek ettől a pillanattól.”

    Végiggondolta, mi is egy sas teendője. Nem fogja lemásolni egy az egyben, a sas ostoba szokását, hogy valami elérhetetlen magasságban lakjon. Ez felesleges!

    Először, edzésnek egy egér elejtését célozta meg, majd alapos önkritikával felfogta, hogy  evvel saját magát kicsinyíti le. A minimum földönlakó, csak egy nyúl lehet, vagy egy macska. Látta, amint a sas már kecskét is emelt fel a magasba. Senki ne mondja róla, hogy ő kevesebb nála!

    Az ideális egy nyúl lett volna, de a közelben nem látott egyet sem. Maradt tehát a macska!

    Fészkében ülve várt.

    Lent, ott sompolygott a kandúr, korgó gyomorral, szeme sarkából rásandított a veréb fészkére, megnyalta a száját, kordult mégegyet a gyomra és tovább osont. Hirtelen valami teljes képtelenséget észlelt:

    A veréb, nem mint egy kő, hanem annál sokkal gyorsabban, zuhanni kezdett irányába. Meglepetésében, dülledt szemekkel nézte váratlan vacsoráját. Az ambiciózus veréb eldöntötte, hogy karmait a macska hátába mélyesztve felemeli azt, felszárnyal vele a fészkébe és miután méretre sokkal kisebb, a sasnál, ha egy evésre nem is, de 3-4 adagra beosztva, elsőnek megfalatozza a macskát, aztán majd szépen rászokik a macska, nyúl stb. evésére. Mennyivel többre fogják értékelni! Kitör saját korlátai közül. Lerántja a rá kiosztott verébosztályságot és feltör sasnak.

    A macska várt. A veréb, a gondolatait, már a macska szájában folytatta… Ne felejtsük, igen konok akaratú, feltörő, a célért mindent megtevő típus volt.

    Rájött, hogy a fogak péppé őrölhetik és azt is látta, hogy kifelé vezető út nincs.

    Gyors döntést hozott. Mint a gyerekek a játszótéri csúszdán, úgy segíti le magát a macska gyomrába, hogy sértetlenül jusson le.

    Neki olyan mindegy, hogy belülről vagy kívülről eszi meg ezt a macskát! És már csúszott is lefelé…

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.04.24. @ 16:55 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/