Tiszai P Imre : Részeg hajnalok

*

Azok a részeg hajnalok,

mikor a Zagyva mocskos vize felett,

a szétesni készülő öreg fahídon ballagok,

számon Margó ginnel kevert rúzsos csókja

/pincérlányként bőkezűen osztogatta/

felsejlenek bennem magányos éjszakákon.

Nem sírom vissza ifjúságom

jól-rosszul megélt életem romjai felett,

csak még tenyeremben érzem Margó melleit

ahogy hozzám simult /de többet nem engedett/,

s már libbent is tovább bugyiját kivillantva

tenyérnyi szoknyájából,

szemünk éhesen szaladt, meglódult fantáziánk,

józanság nem parancsolt ilyenkor megálljt

/az se zavart, hogy a holnap már vár ránk/.

Miénk volt akkor az éjszaka, miénk a világ,

csak hát elszállt az a bolond ifjúság,

s hiába érzem még ma is számban ízeit,

kóstolni már szégyellném

csak még valahol őrzöm bús-keserű emlékeit,

s néha kiballagok az  új /és ronda/ Zagyva hidra

bámulni a szennyes, kavargó vizet,

visszanézni – átlépve jó néhány évtizedet.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén