Kapus Attila : Lírai fuvallatok Kedvesemnek

Nyomtatás

1.

Mély köd alól eszmél fel a József Attila sugárút,

H?vösen úsznak a lámpák a beton mezején.

Búsan feszülnek az égnek el?ttem a hajnali nyárfák,

Fellegek alján gy?rt Napnak lángtüze ég.

Villamosom vassíneihez vitt engem a léptem,

Hol varjak törték aknatet?n a diót.

Látom a sarkon villamosom törtetve befordul,

S egyre közelg hozzám, mint laza, távoli folt.

Fékez alélva s az útra aranyszín szikraes?t szór,

Ablakain jégrózsák és mind betegek.

Forró szívemben nyílt a virág mit féltve vigyázok,

Gy?rötten leng, mert Nórim után epedek.

2.

Szomjazva, szegényen már hozzád közelgek,

Szemeid mély tavához inni térek.

Óh, mily áldást szültek számomra a percek,

Lepattog bánatom, mint fán a kéreg.

Talán most ágyadon fekszel s tested vára,

Mely ostromoltan is, kincseket hordoz,

Úgy simulna hozzám, mint szavanna árnya

A fáradtan piheg? antilophoz.

Emlékszem az egykor falaim közt rejl?

Múzsákra. Nevük is lehullt kopottan.

Csak Te fénylesz bennem, mint egy drága mennyk?,

S melegítesz ereimben, egyre jobban.