Letészem gitárom. Aludjon.
Nem kaptok tőlem már zenét.
Más vagyok, mi voltam valaha,
jobbik felem hullt szerteszét.
Volt bennem izzó láng, halott.
Szúette fáé jobb parázs.
Égnek törő lelkem tornya
mára elhagyott mélygarázs.
Más csillag fénye hullt reám,
a Föld még palástba öltözött,
madárfütty tölté a csendeket
két költött dalom között.
Illattól terhes szél suhan,
virágra csábult méh, darázs.
Égnek törő lelkem tornya
mára elhagyott mélygarázs.
Dalomban voltak társaim,
versengve téptünk húrokat,
műértő gonddal baráti szempár
pengető ujjak közt válogat.
Sok röpke szikra egybelobbant
s világított, mint tűzvarázs.
Égnek törő lelkem tornya
mára elhagyott mélygarázs.
Reményeinkről szólt dalunk, vagy
gitár sírt régmúlt bánatot,
dicsfényt adtunk a népnek, hazának,
annyit, mit joggal elvárhatott.
Koszorút fontunk szép szavakból,
minden szavunk egy áldomás.
Égnek törő lelkem tornya
mára elhagyott mélygarázs.
Hittük a márványt a sírokon,
hogy nevünket vésve őrzi meg,
hogy arany betűkkel álmainkat
szétragyogják mindenkinek.
Hittük, hogy mit láttunk akkor,
nem lesz csalóka látomás.
Égnek törő lelkem tornya
mára elhagyott mélygarázs.
Gitárom halkuló akkordja
lélekharang a hant alól.
Másfél méter mély sírgödörben
a gitáros túl halkan dalol.
Virágszirmokkal hintett úton
ez az utolsó állomás.
Égnek törő lelkem tornya
mára elhagyott mélygarázs.
Nehéz a gitár, a súlya ólom.
Pengetés, dal, ugyan kinek?…
Hangszere nélkül a vén gitárost
nem hallgatja már senki meg.
Gitár után a dal hal el, és
nem maradt neki semmi más.
Égnek törő lelkem tornya
mára elhagyott mélygarázs.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.17. @ 19:00 :: Zalán György
