Elmentél.
Nincs ebben semmi értelem!
Veled ment egyik – a jobb-felem.
Még látom
árnyékod a falon,
a tükörben
talán egy villanásra
még arcod is láthatom.
Utolsó halk „sziád”
hangjai még el se haltak.
Mintáiba simulnak a falnak…
Elmentél.
Egy űr van
az egyik ágyfélen, és
párnádon ott még a mélyedés,
most már
nem sztereó az ének,
csak monológok a párbeszédek,
a táska egyik füle
árvultan őrzi melegét kezednek.
Látod, még a tárgyak sem felednek…
Elmentél.
Itt már senki sem maradt.
Hang nélküli visszhang veri a négy falat,
és bár még
nyomom a mérleget,
koldus lelkem már máshol kéreget.
Könnyeid
borától berúgva
kelt árva szellemem az útra,
hátrahagyva testem. Félek.
– Lehet hajléktalan egy lélek?…
Legutóbbi módosítás: 2010.02.22. @ 06:12 :: Zalán György