Kőmüves Klára : Sokadik tétel

 

Na, persze, így szokás, elárvult pacák papírlapon várják,

hogy összeálljon s csuklómig fusson  fejben szőtt szövet,

falra vele, majd tépjem szét s gombóccá gyúrva tápláljak

egy fehér műanyag kukát,  aztán számonkérés következik;

ma ismét csak hazudsz, sorold okát!

Hebeg-habog a ’mért, hó esett, pár fokkal hűvösebb e nap,

így terelem a szót, míg a gondolat mulat,

s fejemben körtáncot jár pár copfos meggyötört ideg,

aztán adj király katonába csap a tánc;

ha nem adsz , szakítok, szakíts, ha bírsz, és így tovább.

Meg aztán mit bánkódnék, figyelmetlenségem határtalan,

ezért is nem érezhettem, benne otthonom lehet,

s mi jó hazára vall, el nem hagynám semmiért,

tényleg nem értem, kit szerettem, kiket, mikor s miért.

Most aztán, mit mondhatnék; falra hányt borsó,

nem papírra szó, csak szívformára hajtogatott vécépapír darab,

egy kedves könyvjelző, de semmi több,

meghúzom magam széljárta háztömbök között,

feledni próbálom, megérintett az együtt szavalt

máskülönben megszokott ima,

belebújok egy soha nem szeretett színű zokniba,

készen állok feledni, azt mi volt,

mert a lecke tényleg ennyi csak;

Soha nem tudhatod, el kik mellett szaladsz!

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.18. @ 16:11 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 685 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))