dr Bige Szabolcs- : Mónika

szeretet vette körül, becézték, simogatták *

 

 

Valahol a Maros mentén, nem a rengeteg havasban, hanem a városi zsúfoltság kellős közepén, a Főtértől nem messze, egy gazos udvar mélyén élt, éldegélt Mónika. Nem volt már fiatal, mondhatnám úgy is, hogy rég elhullatta a csikófogait. De nem panaszkodott a sorsára szeretet vette körül, becézték, simogatták, meg-megveregették az oldalát, s néha megmosdatták, megtörölgették. Nagymami is szerette, s mondta, köszöni neki, hogy olyan gyakran elviszi hozzá a gyermekeit, unokáit.

      Ő is szeretett itt lenni a jó emberek között, de legjobban száguldozni szeretett. Száguldani a város egyenes utcáin, vagy kint a városon kívül. Az aztán az igazi! Fütyöl a szél, suhannak az út menti fák, villanyoszlopok, tanyák. Gyönyörűség!

      Szerette az útszéli megállásokat is, azoknál a kicsit mocskos, de kedves parkolóhelyeknél, ahol a kukák mellett ugyan halomban áll a szemét, a hulladék, de a kőasztaloknál lehet falatozni, termoszból kávét inni. Aztán száguldani tovább.

      Szerette a kanyargós szerpentineket, ahogy egyre feljebb és feljebb viszik az utasembereket a hegyek szédítő magasságába, hogy aztán a másik oldalon visszavezessenek éppen olyan nyaktörő kanyarokkal a völgybe.

      A havas teleket is szerette, mikor puha, frissen hullott hó borítja a tájat, s a domboldalak szikráznak a napfényben, s idesejlenek a hótól roskadozó, öreg fenyők, vagy amikor a reggeli dér csipke díszbe öltözteti az út menti fákat.

      Csak a latyakos, esős napokat nem kedvelte, mikor mindent beszennyezett a sár, de ezt is elviselte türelemmel, mivel tudta jól, hogy az esős napokat mindig napsütés követi.

      Egyszerre, a házból kiszaladó gyerekek zsibongása ébresztette fel álmodozásából. Hárman jöttek vedrekkel, kefével felszerelkezve. Egyikük langyos, szappanos vizet löttyintett rá.

      ─ Jó reggelt, Mónika! köszöntötte vidáman. Na, hogy aludtál?

      Nem haragudott meg, hogy leöntötték, sőt örömmel fogadta. Tudta, ilyenkor mindig valamilyen kellem út vár rá, és általa a családra. Már előre érezte a surrogó robogást, az elsuhanó szelet, a változó tájat.

      ─ Ma megyünk nagymamihoz ünnepet köszönteni! mondta egy másik. Tudod, nagymami mennyire örül nekünk, ha meglátogatjuk, s ilyenkor mi is olyan boldogok vagyunk!

      És elkezdték tisztára mosni a kis piros bogárhátút, a kedves Mónikát.

      ─ Nézd, apa, hogy mosolyog! kiáltotta a legkisebb gyerek az éppen kilépő férfi felé. Ő is örül, hogy újra szép tiszta, és hogy megyünk a nagymamihoz!

 

      Mónika pedig boldog volt ennyi kedvességtől, már amennyire boldog lehet egy kis, piros, bogárhátú VW.

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.