Egy árnyék fúródott a térbe,
– gondolj utána
nem lehet -,
én mégis láttam a Holdon
ülve egy égbe mutató
kezet.
Morzsát szórtam az ?rbe,
egy cakkos kráter szélén
csücsülve, no lám csak
ez maradt,
a szívem kivetettem,
s pecáztam az aszteroid
halakat.
Mennyire más így a lét,
koptatva egy mélység
peremét,
cip?m hopp – elvitte a fagy meg
az éjszaka, s a b?r?mbe
is beette már magát egy
id?söd? Tél szaga.
Én maradtam csak,
vagy els?ként mentem el
– a magány a vállát
vonja -,
árnyékommal ketten
vagyunk csak a libasorba.
Holdnak Holdja leszek én,
de csak egyetlen éjre,
– most hideg van és
fázom e szikrázó
feketeségbe-.