A forrónyomos csoport vezetője gondterhelt arccal nézte technikusai munkáját. Az orvos felemelkedett a furcsán kitekeredett, vérbefagyott holttest mellől, megcsóválta fejét.
— Ugyanaz a kéz tette! Jobbról balra vágta el áldozata torkát, mint a másik háromét. — Tehát még mindig balkezes — gondolta a főnök keserű humorral, az orvos folytatta. — Nem akarok Bélám beleavatkozni a dolgodba, de ez sorozatgyilkos.
Kondorosi őrnagy lelki szemei előtt megjelentek a holnapi újságok Fehéren-feketén leírják, hogy a rendőrség tehetetlen a boltosok rémével szemben. Karba fonta kezeit, egyáltalán nem volt jókedve. Ez a szerencsétlen középkorú nő volt a negyedik áldozat ebben a hónapban, ebben a kerületben. Valamit tenni kell, megoldás kell, mert az emberek félnek, a boltosok rettegnek, a sajtó pedig fejek hullását követeli. Szeme megakadt a fiatal őrmester lányon, aki buzgón segített idősebb kollégáinak.
— Kolléganő! — intette őt magához. — Kellő biztosítás mellett, hajlandó lenne csapdába csalni ezt az állatot?
Szándékosan használta a kolléganő kifejezést, mert ez nem parancs, hanem kérés. Nem teheti egy fiatal lány életét kockára, mert a világ így akarja.
— Hogy gondolja, parancsnok úr? — kérdezte a lány.
— Térképet készítünk, valamiféle szisztémával. Megpróbáljuk kitalálni, melyik bolt lesz majd a következő. Aztán már csak magán, és rajtunk múlik a többi.
Az őrmester alig láthatóan igent bólintott.
Napok elteltével készen állt a csapda. A lány beöltözött virágárusnak, két fiatal, jól kiképzett rendőr pedig elhelyezkedett hátul a raktárban. Kint az utca túloldalán, egy fehér Opelban fagyoskodott az őrnagy és még két embere. A szemközti tetőn mesterlövészek váltogatták egymást. Hosszú szolgálatnak ígérkezett az elkövetkező néhány nap. Teltek az órák, múltak a napok, sehol, semmi. Közben az őrmesterből nagyszerű eladó lett sőt, egy fiatal egyetemista képében talán még a szerelmet is megtalálta. Hátul a raktárban elzsibbadt fenékkel unta magát halálra a két nyomozó.
Kora délután volt. Odakint már erősen sötétedett, amikor egy középkorú férfi lépett be a boltba. Nem köszönt, nem mondott semmit. Egyenesen az őrmester elé lépett, kést rántott, és a lány nyaka felé kaszált vele. Az őrmester ösztönös mozdulattal rántotta hátra a fejét, nyúlt a pult alá odakészített revolvere után. Azonnal tüzelt. A lövedék a homlokon keresztül hatolt a férfi koponyájába, és hátul a kisagynál távozott. Azonnali halált okozott. Mire a másik két rendőr kirontott a raktárból és az őrnagy társaival átrohant az úton, mindennek vége volt. A lány még remegett, valaki elvette kezéből a pisztolyt.
Furcsa módon a média nem ünnepelte a rém lelövését. Sőt! Az újságírók és riporterek azt taglalták, jogszerű volt—e a fegyverhasználat. Senkit nem érdekeltek az előzmények. Senkit!
A Nyomozó Hivatal vizsgálatot rendelt el, és az őrmestert az eljárás végéig felfüggesztették állásából, meghurcolták.
De az ügyész által vezetett kihallgatás érdekes fordulatot hozott.
Részlett a felvett jegyzőkönyvből, mely alapján az ügyész ejtette a lány ellen a vádat.
Kérdés: — Ugye tisztában van vele, mikor és milyen formában használhatja fegyverét?
Válasz: — Igen, tisztában.
Kérdés: — Azzal is tisztában van, hogy élete vagy testi épsége veszélyeztetése esetén is csak végtagra tüzelhet?
Válasz: — Igen, tudom.
Kérdés: — Ön, a férfi fejét lőtte szét. Őrmester! A fej, az nem végtag.
Válasz: — Uram! Én a kezére céloztam. Az áldozat a saját hibájából halt meg.
Kérdés: — Ezt nem értem. Kezére célzott, és szétlőtte a fejét. Ráadásul maga szerint a saját hibájából halt meg! Kisasszony! Tisztában azzal, hogy mit beszél?
Válasz: — Igen uram! Hajszálpontosan a kézfejét vettem célba.
Kérdés: — És? Mi történt? Megcsúszott?
Válasz: — Nem uram! Mielőtt meghúztam az elsütő billentyűt, az a szemét megvakarta a homlokát.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.18. @ 17:31 :: S. Szabó István
