Nem ismertelek,
mint már most.
Jártam egy várost.
Gyors rajzok
mappáját lapozó,
követtem
képzelt alakod.
Az igéz?
sejtések!
B?röd h?se,
csókod íze,
verejtéked illata,
combjaid
mohás deltája,
s a rózsás mélyben
kerted harmata!
Észre sem vettem
a társakat,
akik velem –
igaz, ?k
sem engem.
Hangtalanság
vastag üvege
vont közénk
falat.
Beszéltek
a város utcái!
A hangulat –
a múlt, a várfalak.
És a lányok,
a vidámak, szépek,
kedvesek.
Egyiké – szemed.
Másiké – ajkad.
Harmadiké – hajad.
Negyediké – melled…
Gyönyör?séges
bénaság! Tudván
tudtam, ha
találkozunk,
minden lány
te leszel!
Buszra szálltunk.
Esteledett.
Motorzúgás
magához vont,
remeg?n ölelt.
Álmodó lombok,
nagy vizek felett
zúgott a csend:
erd?m, tengerem.
