Czirják Gergő : Iris-Fénylő visszhang

3. alkalom

 

Tágas odúban bujdokolok Firenze kapujában,

várom menekvésem képedben mesterem.

 

Fényt ígért nekem bölcsem,

vászonra vonva,ehelyett,szavak neheze

nyomja,kényes vállamat támaszra várva.

 

Hosszú barlang,nem is odú hol meghúzódom nehéz vészben.

 

Barangolok kő folyosón

talán már vissza se jutok élve,

eleven testemben.

 

Apró,súrlódó csobogás neszt keltő,

síró csapódás.

Visszhang tereli mögém figyelmem,

de nem az enyém,

hangom nincsen,én félek,rettegek a korom,

zord sötétben.

 

Sugárzó mézes lángja világít szemembe,

tündérfátyol fonja testem körbe.

 

Biztonságot nyújtó anyai öledbe miért szántál engem örzőm,

angyalom?

Jó tanítód festé arcom néked

s küld hozzád,

legyek az ki téged féltet.

 

Oda viszlek kedves,

hol ritka vágyódás lakozik hű lelkekben,

s oda repítlek,

hol bánatod véges a kegyetlen szerelmekben.

 

Fénylő visszhangként térünk át

életed más világába.

 

Új lakod a mennyek ösvénye s

boldog cédrus fák ültetvénye.

 

A mennyben érzem magam s valóban ott vagyok.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru