Sokat forgolódom, gondolatok követik egymást. Igyekeznek előhívni valami álmot, ami reggelre felejthető lesz. A felejtés, az olyan komfortos érzés, könnyű tőle a lélek.
Egy álom azonban gyakran visszatér. A teremben nagy asztal mellett szivar-, cigarettafüst lengi körbe az ott ülőket. Kezükben kártyalapok. Nézem. Játék. Nem is tudom, miért, de valami ott tart.
Magas, szikár alak osztja a lapokat. A játékosok merően figyelnek. Először a lapot nézik. Hátuk mögött állva látom, nem a megszokott kártya billeg a kézben.
Képek a lapokon, sokféle női arc, házak, paloták, kunyhók, gyerekek, csecsemők, mosoly, könnyek, élet, halál. Érdekel, kik játszanak ilyen lapokkal.
Valaki széket tol alám.
— Dehát én nem ismerem a szabályokat! — tiltakozom.
— Nincs szabály! — mondja a furcsa alak.
— De, mégis… — vonakodom leülni.
— Olyan ez, mint a huszonegyezés, így egyszerűen, figyeljen! — az asztal felé mutat.
Valaki feláll, s eltűnik hirtelen a füstben.
— Szegény, nem nyert. Olyan szomorú volt — nézek utána.
— Elvesztette az életét! — hallom szárazan.
— Lehet azt eljátszani? — kérdezem.
— Hogyne! Itt az élet nagy játékosai ülnek — súgja.
Rémülten felállok.
— Nem baj — hallom mögöttem —, a játék nem kötelező!
Azóta reggelenként tudom, egyes álmokat jobb felejteni.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.08. @ 10:16 :: Sonkoly Éva
