Gyűltek a bajok, tetőztek a gondok, és végső elkeseredésében a férfi az utolsó, kétségbeesett lépésre szánta el magát. Mik voltak a problémák? Minden. Minden, ami huszonöt év házassága alatt felhalmozódott. Egyhangú, unalmas élete, az asszony elhidegülése, a gyerekek pofátlan kamaszsága, az egyre nehezebben törleszthető hitelek mázsányi súlya, a rengeteg gond a munkahelyén, vajon megmarad-e a cég, vagy tönkremegy. Röviden, a veszekedéssel és béküléssel tarkított múlt, és a bizonytalan, kiszámíthatatlan jövő. Összeomlott minden. Kívül is, mindennapjaiban, és ott belül, a fejében. Megvárta azt az estét, amikor felesége imádott sorozatát nézte a tévében, lánya és fia csendben tanult a gyerekszobában, és a kutya sem vonyított, hogy sétálni akar, mert már korábban levitte, hadd hugyozza ki magát a dög. Behúzta maga mögött a kisszoba ajtaját, felállt egy imbolygó székre, nyakára tette a kora délután megcsomózott hurkot. Felnézett a csillárra, és egy ügyetlen mozdulattal próbálta rajta átdobni a kötél végét. Nem sikerült, és megint nem. Már sokadszorra ismételte a mozdulatot, amikor tizenhat éves fia lépett be az ajtón.
Végignézte, amint apjának, már ki tudja hányadszor csúszik le a kötele a csillárról, majd kiüvöltött az ajtón.
— Anya! A fater megint felakassza magát!
A férfi keze megállt a kötél lendítése közben, és ránézett gyermekére. De mielőtt megszólalhatott volna, süvítő női hangot hallott.
— Géza! Most megint mit szórakozol! Gyere már, megint elment az a kurva kép!
Nagyot sóhajtott, lekászálódott a székről. Nyakán a kötéllel ment a hang irányába. Közben halkan morgolódott. — A francba! Az embernek már meghalni sincs ideje! Nem igaz, hogy mindig történik valami!
Alighogy kilépett a szobából, fia lehuppant a székre, kezébe vett egy viccújságot, nevetve olvasta.
Az asszony a heverőn tespedt. — Gyere már fiacskám, megint mákos a kép! — mondta süteményt majszolva.
— Nekem is ezer a gondom, mégsem ugráltatlak! — mondta a férfi bosszúsan. — Biztos az antenna — tette még hozzá, és a szerkezetet állítgatta.
Hosszú percek teltek el, mire a nő elkiáltotta magát.
— Ne mozdulj, most jó!
A férfi fél lábbal a levegőben, antennazsinórral a bal kezében megmerevedett.
— Apa! Éhes vagyok! — lépett be a lány gyermek a szobába.
— Most nem tudok menni! — mondta a férfi. — Anyád, Don Lujo igaz történetét nézi.
— Vajas kenyeret kérek, szalámival.
A férfi dühödten dobta földre az antennát. A kép vibrált és mákolódott.
— Most mit szórakozol! — üvöltött rá a felesége. — Ez a legizgalmasabb rész!
— Éhes a gyerek! — vetette oda az ember foghegyről, és elindult a konyha felé.
— Majd megcsinálja magának! Már elég nagylány! — dühöngött az asszony. — Te inkább vidd le a kutyát!
— A kutya Zolikáé! — mondta csendesen a férfi. — Különben is, már levittem.
Aztán arra gondolt, tényleg, levitte…, és…, lent is felejtette.
— Zolika tanul!
— Akkor vidd le te! — mondta megszokásból, és arra gondolt, ha már lemész, meg is kereshetnéd.
— Én várom a főzőcskét! — felelte az asszony.
— Nem is főzöl soha! — fakadt ki a férfi.
— Van rá időm? Nem látod, hogy elment a kép? Csinálj már vele valamit!
— Apa! Éhes vagyok! — sipította megint a lány.
— Állj! — üvöltött fel a férfi. — Mindenki befogja a pofáját, mert most nekem van dolgom!
Dühödten rontott be a szobába, fia flegmán nézett fel az újságból.
— Na mi van fater? — kérdezte gúnyosan.
— A székemet! — dörrent a férfi hangja.
A fiú kelletlenül emelte fel a seggét, és kisétált a szobából.
Meglendítette a kötelet, melynek a vége elsőre beleakadt a csillár kampójába.
Amikor kirúgta maga alól a széket, még utolérte őt a felesége hangja.
— Géza! A hang is elment!
Legutóbbi módosítás: 2009.09.20. @ 09:19 :: S. Szabó István