S. Szabó István : Meghalni sincs…

*

  

 

 

Gyűltek a bajok, tetőztek a gondok, és végső elkeseredésében a férfi az utolsó, kétségbeesett lépésre szánta el magát. Mik voltak a problémák? Minden. Minden, ami huszonöt év házassága alatt felhalmozódott. Egyhangú, unalmas élete, az asszony elhidegülése, a gyerekek pofátlan kamaszsága, az egyre nehezebben törleszthető hitelek mázsányi súlya, a rengeteg gond a munkahelyén, vajon megmarad-e a cég, vagy tönkremegy. Röviden, a veszekedéssel és béküléssel tarkított múlt, és a bizonytalan, kiszámíthatatlan jövő. Összeomlott minden. Kívül is, mindennapjaiban, és ott belül, a fejében. Megvárta azt az estét, amikor felesége imádott sorozatát nézte a tévében, lánya és fia csendben tanult a gyerekszobában, és a kutya sem vonyított, hogy sétálni akar, mert már korábban levitte, hadd hugyozza ki magát a dög. Behúzta maga mögött a kisszoba ajtaját, felállt egy imbolygó székre, nyakára tette a kora délután megcsomózott hurkot. Felnézett a csillárra, és egy ügyetlen mozdulattal próbálta rajta átdobni a kötél végét. Nem sikerült, és megint nem. Már sokadszorra ismételte a mozdulatot, amikor tizenhat éves fia lépett be az ajtón.

Végignézte, amint apjának, már ki tudja hányadszor csúszik le a kötele a csillárról, majd kiüvöltött az ajtón.

— Anya! A fater megint felakassza magát!

A férfi keze megállt a kötél lendítése közben, és ránézett gyermekére. De mielőtt megszólalhatott volna, süvítő női hangot hallott.

— Géza! Most megint mit szórakozol! Gyere már, megint elment az a kurva kép!

Nagyot sóhajtott, lekászálódott a székről. Nyakán a kötéllel ment a hang irányába. Közben halkan morgolódott. — A francba! Az embernek már meghalni sincs ideje! Nem igaz, hogy mindig történik valami!

Alighogy kilépett a szobából, fia lehuppant a székre, kezébe vett egy viccújságot, nevetve olvasta. 

Az asszony a heverőn tespedt. — Gyere már fiacskám, megint mákos a kép! — mondta süteményt majszolva.

— Nekem is ezer a gondom, mégsem ugráltatlak! — mondta a férfi bosszúsan. — Biztos az antenna — tette még hozzá, és a szerkezetet állítgatta.

Hosszú percek teltek el, mire a nő elkiáltotta magát.

— Ne mozdulj, most jó!

A férfi fél lábbal a levegőben, antennazsinórral a bal kezében megmerevedett.

— Apa! Éhes vagyok! — lépett be a lány gyermek a szobába.

— Most nem tudok menni! — mondta a férfi. — Anyád, Don Lujo igaz történetét nézi.

— Vajas kenyeret kérek, szalámival.

A férfi dühödten dobta földre az antennát. A kép vibrált és mákolódott.

— Most mit szórakozol! — üvöltött rá a felesége. — Ez a legizgalmasabb rész!

— Éhes a gyerek! — vetette oda az ember foghegyről, és elindult a konyha felé.

— Majd megcsinálja magának! Már elég nagylány! — dühöngött az asszony. — Te inkább vidd le a kutyát!

— A kutya Zolikáé! — mondta csendesen a férfi. — Különben is, már levittem.

Aztán arra gondolt, tényleg, levitte…, és…, lent is felejtette. 

— Zolika tanul!

— Akkor vidd le te! — mondta megszokásból, és arra gondolt, ha már lemész, meg is kereshetnéd.

— Én várom a főzőcskét! — felelte az asszony.

— Nem is főzöl soha! — fakadt ki a férfi.

— Van rá időm? Nem látod, hogy elment a kép? Csinálj már vele valamit!

— Apa! Éhes vagyok! — sipította megint a lány.

— Állj! — üvöltött fel a férfi. — Mindenki befogja a pofáját, mert most nekem van dolgom!

Dühödten rontott be a szobába, fia flegmán nézett fel az újságból.

— Na mi van fater? — kérdezte gúnyosan.

— A székemet! — dörrent a férfi hangja.

A fiú kelletlenül emelte fel a seggét, és kisétált a szobából.

Meglendítette a kötelet, melynek a vége elsőre beleakadt a csillár kampójába. 

Amikor kirúgta maga alól a széket, még utolérte őt a felesége hangja.

— Géza! A hang is elment! 

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045