Pulai Éva : Jakszi

Pulai József Kecskeméten született, 1937 decemberének legutolsó napján, éjfél előtt egy órával. Szerencsére, még ma is él.

Nem könnyen élhető világban nevelkedett felnőtté. Szülei elváltak, mikor még alig volt hatéves. Bátyja édesanyjával maradt, ő az apjával ment volna, ha az nem egy özvegyasszonyt vesz feleségül, akinek volt már egy fia. Mind a két új családba aztán született még egy-egy lánygyermek, így a kis Jakszinak már sehol sem maradt hely.

Hej, milyen is a sors… Egyik Nevelőintézet a másik után, ahol az elemi iskoláiból hat osztályt járt ki. Néha jutott számára kis, megtűrt idő egyik-másik szülőnél. Majd vissza az intézetbe Pestre, ahol minden álma az volt, hogy bunyós lehessen, igazi, nagy bunyós.

Nagyapám szerint rossz gyerek volt: egyszer úgy büntette meg, hogy összekötve, leengedte a kútba. Hadd jöjjön meg az esze az átok kölykének! Hogy ott megjött-e, nem tudom, de a hangja elment. Illetve, még ma is dadog, ha ideges.

Nos, ilyen tartalmas és érzelmekben gazdag gyermekkor után vette feleségül édesanyámat 1957 karácsonyán, Jézus születésének napján, estéjén. Épp hogy elmúltak húsz évesek…

Két árva madár, megtalálta egymást. Csak fészkük nem volt. Hol itt, hol ott húzták meg magukat, ahová éppen befogadták őket. Pedig a fióka – nem is sokára – megszületett. Anyám beteg lett, apámat elvitték katonának. Én csak azért nem maradtam árván, mert volt egy Keresztanyám, aki a keresztszülőséget haláláig komolyan vette, és anyám helyett anyám volt, ha a szükség úgy hozta. De sokszor hozta még úgy!

Nagy barátságban volt velünk Szükség úr, a világ minden kincséért nem ment volna haza, olyan jól érezte magát üres tányérunk mellett. Éppen az általános iskola második osztályába kerültem, amikor végre apám is kiszabadult a gyár hegesztőműhelyéből, ahol két, sokszor három műszakban is dolgozott. Egy könnyebb, egy műszakos állást ajánlottak fel neki. Abban a pillanatban elhatározta, hogy akkor viszont, végre megint tanulhat!

Majd húsz év után – egy év alatt – kitűnő eredménnyel elvégezte a maradék két elemi iskoláját. De szerettem, amikor együtt tanultunk! S persze, irodalom könyvének minden betűjét kiolvastam én is.  Nem is hagyta abba a tanulást, elvégezte a Gépipari Főiskolát. Be sokszor kikaptam, mert a hegyes, műszaki rajzhoz előkészített ceruzáival imádtam firkálni. Képes voltam értük „feltörni” az íróasztalfiókot.

 

Hogy miért is írtam én mindezt le?

Mert nekem ő az egyik leghíresebb magyar ember, aki a magyar nyelv minden szépségét megtanította, hibás, dadogós beszédjével is, aki ha dalolt nekem, akkor szinte álomba ringva hallgattam gitárját, énekét. De azt hiszem, valami sokkal fontosabbat is kaptam tőle útravalóul: hogy legyek emberséges ember.

 

 

 

 

 

09.09.06.

 

Legutóbb szerkesztette - Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.