A Suttogó, szárnyaló
dalnak öltözött,
és szabadon vágtat
a virágok között.
Hóprémes kabátját
gombolja a hideg,
az égre égett napnak
a szívébe tipeg.
Az id?, fejében
egy görbe gondolat,
pimaszul nevetve
hátrafelé tolat.
Könny? álom-házba
szúnyog szárnyon térsz be,
k?homlokú hegynek
sebes már a térde.
Percenként valami
t?nik a semmibe,
mindennek másképpen
kellene lennie.
Érteni a Tervet,
tudom, hogy hasztalan,
sápadt arcom mögött
mégis az ? arca van.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.24. @ 06:55 :: Vadászi Árpád