Vadászi Árpád : Rend

A Suttogó, szárnyaló

dalnak öltözött,

és szabadon vágtat

a  virágok között.

 

Hóprémes kabátját

gombolja  a hideg,

az égre égett napnak

a szívébe tipeg.

 

Az id?, fejében

egy görbe gondolat,

pimaszul nevetve

hátrafelé tolat.

 

Könny? álom-házba

szúnyog szárnyon térsz be,

k?homlokú hegynek

sebes már  a térde.

 

Percenként valami

t?nik a semmibe,

mindennek  másképpen

kellene lennie.

 

Érteni a Tervet,

tudom, hogy hasztalan,

sápadt arcom mögött

mégis az ? arca van.

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.