Nagy Katalin Erzsébet : Amőba

 

Tavaly, december tizenötödikén rájöttem, hogy meg fogok halni.

A felismerés meglepő volt,

mint először belépni egy szobába

mit eddig zárva tartottak előtted,

vagy sokévnyi, keserves nyomor után

nagy összeget nyerni a lottón.

Azóta közelebb jönnek a tárgyak,

és az ég is úgy hajol hozzám,

mintha összebarátkoztunk volna.

A halált kisgyerekkorom óta tudom és félem,

de úgy gondoltam,

hogy ilyesmi mindig csak a TV-ben fordulhat elő,

vagy a szomszéd Mariska nénivel,

esetleg öregapámmal,

de neki fél szeme már úgyis üvegből van.

December tizenötödike óta minden megváltozott.

Látom a macskáim tekintetében, hogy befogadtak.

A tücskök is szeretnek.

Az akácvirágoknak pedig jó íze van,

a nagy, tömött, lila fürtök

a legfinomabbak, – az a néhány

bogár nem számít.

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Nagy Katalin Erzsébet 13 Írás
A tegnapok állig gombolkozva ólomkabátokba vonulnak vonulnak vonulnak az emlékezet peremén. Egyszer elérkeznek Nincsenmost országba. Ahol összeszűkül a tér mint fénybe fulladt pupilla és nem lombosodik lélegzet néma sikoltásként visszhangzik csak tüdőben. Csonttá fagyott surrogás szárnycsapások peregnek egyre égbe szorult madarak tollahegyéről. Megállt a folyó partjai sodródnak mentében. Kőmúlt koppan törik szakad vérzik tíz körmöm ahogyan törmelékéből kikaparnálak. Ragyogna tengerillatú ölelésed. Rozsdás tábla integet; Vigyázat! ÃÂlomomlásveszély. http://www.youtube.com/watch?v=gnc2APruqps&feature=player_embedded