dr Bige Szabolcs- : Horgásztúra Maros völgyében

A Kelemen havasokból leömlő patakok duzzasztják folyóvá a még szinte pataknyi nagyságú Marost. *

 

 

 

Horgászkirándulásra mentünk a Maros felső szakaszához. Tekintve, hogy pisztrángászni nem lehetett csak különleges, hegyi patakokra érvényes engedéllyel — nekünk ilyen nem volt (!)—, megelégedtünk egy közbeeső lehetőséggel. Palotailva környékére váltottunk engedélyt. Itt még nem számított hegyi víznek a Felső-Marosmente. Gyönyörű a táj. A Kelemen havasokból leömlő patakok duzzasztják folyóvá a még szinte pataknyi nagyságú Marost.

     Igaz, hogy pisztrángra nem mehettünk, de rengeteg a pérhal a vízben. A pérhal, vagy másképpen pénzes pér rokona a pisztrángnak, de nem a csobogó, zúgó hegyi vizek lakója, hanem ezt a valamivel csendesebb, bővebb folyót, a Marost kedveli. Persze ezt a felső szakaszt, ahol oxigéndús a hűvös folyóvíz.

     Hogy pisztrángra mégis miért nem mehettünk? Egyszerű az ok — külön engedély kell, és azt nem csak drágán adják, hanem azt is megválogatják, hogy kinek. Majdnem olyan szigorúan veszik, mint a vadászengedélyt. Nem a kispénzű egyetemistáknak felkínált szórakozás!

     A hídon állva láttuk a tovacikázó halakat. A reggeli órákban hagyták, a folyó sodra vigye őket, de közben lestek minden ehető, mozgó bogarat, rovart. A víz felett repdeső rovarokat kiugorva kapják el nagy biztonsággal. Dél fele aztán, ahogy langyosodik, melegedik a víz, kezdenek felfele úszni. Az étvágyuk ilyenkor, persze nincs. Kár is „áztatni a zsinórt”.

     Gyakori túráink állandó pontja volt ez a szépfekvésű falu. Az erdész biztosított szállást részünkre özvegy édesanyjánál egy faluszéli parasztházban. Pénteken délután érkeztünk, számba vettük a lehetőségeket, kijelöltük a másnapi helyeket — sorsot húztunk, ha nem tudtunk másképpen megegyezni. Ezzel el is telt a nap, s este petróleumlámpa fényénél tekergettük még a zsinórjainkat, rakosgattuk a horgokat, előkéket, csalikat. Ez szinte olyan élvezetes tevékenység volt, mint maga a horgászás. Közben beszélgettünk, ugrattuk egymást, és persze ürítgettük a poharat. Mindenki jól feltankolt otthoni kisüsti pálinkával, borral. Nehogy kiszáradjunk a nagy készülődésben!

     Nem is volt szüksége egyikünknek sem ringatásra. A hegyi levegő, meg nem utolsó sorban a kiürített poharak megtették a magukét. Még a megszokott altatómról is elfeledkeztem, olyan hamar elnyomott az álom. Úgy az éjszaka közepe táján valamilyen halk motoszkálás ébresztett fel. A pokróc alól kilesve, a halvány derengésben Béla barátomat ismertem fel. Ő kotorászott a csomagok között. Nem sokat törődtem vele, s mielőtt visszaaludtam volna még hallottam, hogy csámcsogva majszol valamit. Úgy látszik, megéhezett…

     Reggel aztán majdnem veszekedésbe torkollott az ébredés utáni kedvetlenség. Imi tőle szokatlan módon szitkozódott, káromkodott. A nagy gonddal tenyésztett sajtkukacai eltűntek az éjszaka folyamán.

     „Pálpusztai sajton hizlaltam őket. S nézzétek, üres a doboz!”

 

     Béla sápadt arccal fordult ki az ajtón…

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.