Szendrői Csaba : Elemzek

 

Víz

 

Egy es?csepp szedi össze társait ablakomon,

nagy dologra készül ez a kis társaság,

a halmazállapot-változás megkérd?jelezhetetlen

vissza nem fordítható karmáját

közösségben elképzel? magányos kis csepp ordibál,

majd az utolsó pillanatban nagyot lehelve szublimál.

 

Remeg? semmiként megtöri a fényt,

pillanatokig tán még plazmának is képzelheti magát,

a gitárom lakkozásán csillan a szeme bogárja, igéz,

nagyítóval keresem hát benne a lélek foszlányát,

ezerszín? szivárványt szór most éppen a drága,

miel?tt a lecsapódásba komótosan belevágna.

 

És már rajta is csücsül egy lehullni készül? levél ölén.

El?veszi az ejt?erny?t, a szemüveget, a kabátot,

na látod, a biztonság az els?, – Cseppet sem kell félteni

kiképezték, még az óceánba, száz meg száz évvel ezel?tt,

ezerhatszáz-valahányba, tudta egyszer hogy eljön a nap,

amikor végre az ablakom alatt a gyeptéglából köddé válhat.

 

T?z

 

Forró dalomat dúdolom túl honomat szabdaló forradalmon át

éget? bizonyíték, perzsel? tény, pörköl?dés közben ?rl?dik fel

a legény. T?z vagy babám… Édesgeti az anyaláng h?sies h?ség közepette

meleg gyermekét, nem szégyen az, csak ne vonulj fel,

ha az oltók épp leoltanák hasonmásaid emésztése közben a szobát.

 

Föld

 

Föld-dagadt a gömbölyded sáros golyón mohó

mihaszna lények él?sködnek a folyó erekként vág,

az erd?s tájak légkörödet lélegzik kifelé,

az ilyen-szféra olyan szféra, atmo és iono,

csak sár vagy édes komám, pici k?tömbökb?l való,

homokos mint  a tengerpartod, latyakos, nedves, és otromba,

össze vissza pörögsz, csak nevetsz pocakodra Óciás horgolna

kardigánt mert a nép ózon kabátod kivágta,

milliónyi év múlva majd feladod a csiklandozást,

és nevetve belezuhansz a napkorongba. Szép, mondhatom.

Egy kis szennyezés, és máris rémeket lát a pajkos,

mitesszereidb?l k?olajat kinyomó,

felel?tlen tékozló meg sem bánó,

szemetel?, szabotáló földlakó. És te nem gy?lölsz,

kompenzálsz, kiválasztasz, taktikát váltasz,

néha remegsz, és ritkítod kicsit a tömegét,

elég ez, túl sok és túl lelketlen,

a b?rödbe kapaszkodó cs?cselék,

er?d sincs fogytán, csak felületeden a sok falánk túl felületes,

kihasználja társai butaságát,

de te csak kacagsz, napszemüveget húzol és vársz,

majd megrázod magad egyszer úgy rendesen,

s a pillanatnyi káosz után újra rendet találsz.

 

Leveg?

 

Nem láttalak még téged kedves,

de meghalnék ha elhagynál, mindenki szukája,

ki egyik szervezetb?l a másikba siklasz át,

égetlek magamban újra, mintha fájna,

megszabadulnom t?led egy másodpercnyi numeránk után,

felejtenem kell…

máris egy teljesen másikra cseréllek,

nem féltékenykedsz mert szerény vagy,

és nincs oly él?, ki el nem epedne érted.

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...