Vandra Attila : A szorgalomnak megvan az eredménye

A jó tanulók közt vannak szorgalmasok, (f?leg kislányok) és van egy másik kategória is. Err?l a másik kategóriáról szól a mai történet.

 

 

Samuka els?nek röpült ki az osztály ajtaján, olyan hangulatot árasztva, mint aki épp fejfesztést?l szabadult. Nagyinak nekifutásból ugrott a nyakába, olyan kezd?sebességgel, mely egy husszútávugró bajnok becsületére válhatott volna. Szerencsére Nagyi tudta, mi vár rá, így nem terültek el mindketten a porban, pletykaürügyet szolgáltatva a többi csemeteváró örömére.

    – Ahogyan én elnézem, te imádsz suliba járni! – jegyezte meg kaján hangon Blanka nagytatája. Hangjáról kiérzett, hogy “Bezzeg az én unokám szeret, s kiválóan is tanul! Biztos ? lesz az osztályels?!”

    – Bueee! – felelte Samuka, hányingert utánozva, lakonikusan, de szemléletesen fejezve ki véleményét err?l a gyermekszomorító intézményr?l.

    – Samuka! – rökönyödött meg Nagyi, a leveg? után kapkodva. Hirtelen azt se tudta, hogyan utasítsa rendre a nyakába csimpaszkodó kis gézengúzt.

    – Na, mi történt ma a suliban? – kérdezte Nagyi, amikor magához tért, gondolva, hogy a legbiztosabb, ha nem mások el?tt fegyelmezi. (Sohase lehet tudni, milyen formát ölt majd Samuka leg?szintébb ellenvetése a nagymamai rekcumolás ellen. Majd otthon…) E kérdés rejtette a reményt, hogy hátha kap majd egy olyan választ, amivel mások el?tt büszkélkedhet.

    – Semmi… –  Nagyi már megtanulhatta volna, hogy ha a suliról kérdezik, akkor Samuból ez a legtöbb, amit ki lehet szedni, hacsak nem kezdesz rend?rségi kihallgatásba. Az pedig Samukánál nem tartott sokáig. Megvoltak neki a sajátos módszerei, hogy a faggatózónak elvegye a kedvét a kérdez?sködést?l. Ki mit vet, azt arat…

    – Tízest kaptam, tízest kaptam, tízest kaptam! – jelent meg táncikáva Blanka is. A nagytatája büszkén nézett körbe, hogy mindenki hallotta-e. S hogy biztos legyen a dolgában, jó hangosan megdícsérte.

    – Na látod, milyen jó, hogy egész délután együtt tanultunk! A szorgalomnak mindig megvan az eredménye!

    – Te kaptál jegyet? – tett még egy kísérletet Nagyi is. Hátha le tudná törni a szarvát ennek a dicsekv? majomnak. Bár a szorgalom kategóriában Samunak esélye sem volt a Blankával való versenyben. Negyed óra alatt lefirkantotta az írnivalót, legyen hamar túl rajta, s mehessen játszani. Na igen, nem épp gyöngy bet?kkel, de hát az apja se írt szépen. S mi több, még a védelmébe is vette fiát. “Hagyjatok békét neki, engem szapultatok eleget, nem m?ködött, olyan rondán írok, hogy néha magam sem tudom kiolvasni. A sok lelkifröccsnek egyetelen eredménye volt: megutáltam írni.” Persze ezek után csoda, ha az a büdös kölyök áll az erd? fel?l? Olvasni? Tudott ? olvasni már két éve, egyéb dolga sincs, mint olyan hülyeségeket olvasni, olvasni, hogy “Ma – ri – né – ni – köt. Az – al – ma – pi – ros.” De ha tud olvasni, miért kell neki minden este mesét olvasni?

    Samuka igenl?en bólintott, szenved? képet vágva.

    – Hányast? –  reménykedett Nagyi. Samuka megvonta a vállát. Mit tudja ?? Nem is érdekli. Minek az a jegy, s minek akkora h?hót csapni körülötte? Odanyújtotta a táskáját, ha Nagyit érdekli, akkor nézzen utána! Nagyi, amikor kezébe vette a táskát, elcsodálkozott, hogy mit?l olyan kövér. Fele olyan vastag volt, amikor Samuka iskolába ment. Mivel tömte meg ez a kölyök? Kinyitotta a táskát, minden kiduvadt bel?le. A táskába hajigált ceruzák és füzetek szétszóródtak a földön. A tolltartó üresen tátongott.

    – Miért nem tudsz olyan rendes lenni, mint Blanka? Nézd meg az ? táskáját, milyen rendes! – mutatott Nagyi irigykedve Blanka felé, aki épp kivette ellen?rz?jét a katonás rendben elhelyezked? füzetei közül, hogy megmutassa tízesét nagytatájának. Samuka gyilkos pillantást vetett osztálytárn?je felé. Szívb?l utálta ezt a “Bezzeg Könyvkukacot”. Abbahagyta a ceruzái szedegetését is a földr?l, keresztbe tett kézzel hátat fordítva Nagyinak. Végül el?került az ellen?rz?je is a számtankönyv lapjai közül.

    – Nagytata, képzeld el, Samuka feleselt az ipsektor bácsival! Azt mondta, hogy nincs igaza az ipsektor bácsinak, s összeveszett vele. Mert ? olvasta az interneten. És amiután az ipsektor bácsi elment, a tanító néni elkérte a Samuka ellen?rz?jét és beleírt.

    Nagyit az ájulás környékezte, amikor Samuka ellen?rz?jét nyitogatta. El?ször hátul nyitotta ki, ahova a szül?knek szóló üzeneteket szokták beírni, mint “Samuka ma megint nem írta le a román házi feladatát.” Ott nem volt semmi. Aztán a jegyekhez lapozott. Csak nézte, nézte, és nem hitt a szemének.

– És képzeld el, a tanító néni Samukának adott igazat! Csillagos tízest kapott, én láttam, amikor beírta.

    Samuka meg se nézte. ?t nem érdeklik a jegyek.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 708 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.