dr Bige Szabolcs- : Ianulea uraság (Kir Ianulea) IV.

Írta Ion Luca Caragiale.
Megjelent 1907-ben *

 

 

Ianulea uraság túltette magát mindenen, és újból csak mondogatta: „drágám így, drágám úgy, kicsikém, lelkecském!” — és bármit mondott is az asszony, így válaszolt:

      — Ahogy óhajtod, fosz-mou, parigoria tou koszmou! (ezek kedveskedő szavak a hellének nyelvén azt jelenti, hogy fénysugaram, világom vigasza!).

      Ezen időben Acrivita nagysága arra gondolt:

      „Ezzel a mulya, csökönyös Ianulea urasággal én nem sokra megyek… Jobb lesz, ha gondoskodom a jövőmről…”

      Ettől a naptól fogva aztán összeszedett minden gyémántot, aranyat-ezüstöt, és elhelyezte Canuca Hadzsi házában. Ezek után pedig kezdte eladogatni, ami értéket talált a házban, mivel annak a „mulyának” fogalma se volt, nem lévén neki, mint a többi kereskedőnek összeírása róluk. Egyúttal csupa kedvességet mutatott — simogatta, kényeztette. Elcsavarta a fejét és megbabonázta, ő tudja miként, s egyik este, midőn csak ketten voltak, Ianulea uraságot megölelte, megcsókolta! Erre kérdezte az ember:

      — Hát szeretsz, Acrivita, kedves?

      Mire ő ránézett kancsin:

      — Még kérdezed, Ianulea, fosz-mou?

      Egész éjjel le nem hunyta a szemét Ianulea uraság boldogságában, hogy Acrivita megjavult… Attól fogva volt ott élet!

      Másnap, hogy elszenderedne, hopp (!), megint karjai közzé kapja, s mondja:

      — Ianulea kedves, megkérlek valamire…, de… ne mondj nemet.

      — Tagadtam én meg bármit is magácskától, kicsi lelkem?

      — Nézd, miről van szó… Apám szeretné férjhez adni a leánytestvéreimet is — nehogy vénlányok maradjanak —, hiszen már kezdik is a városban csúfolni, hogy „Canuca nyuszikái”, de nincs módja rendesen kiállítani őket. Ha nem lett volna világéletében becsületes és jószívű, most lenne!… Sok pénze van kiadva a nagybojárokhoz, de mind hiába, ha nem kapja vissza?… De majd ha becsukja a szemeit, meglásd, mekkora úr leszel, ha visszaszerzed jó kalmár módjára a bojároktól a pénzt… és… hát, azt gondoltam, segítsünk rajta mink. Adjunk mi a lányoknak hozományt, bármilyen kicsit is, mert manapság mindenki a hozományért nősül — nem is szerelemből! Csak nekem volt szerencsém, hogy reád akadtam, aki kedves is, gazdag is, gáláns is, és aki engem annyira szeret!

      Ezzel újra megöleli, megcsókolja.

      — Jól van, kicsikém, adjunk… de mennyit?

      — Mit tudom én?… legyen ezer arany, vagy kett?.

      — Örömmel, lelkecském!… Holnap juttasd az eszembe, menjünk el a hadzsi házához, számoljuk le az aranycsikókat… Most pedig, gyöngymadaram, gyere, bújjunk ágyba!

      A asszony újra megölelte erre és mondta:

      — Meg aztán… figyelj… A fiútestvéreim… Nem jó, hogy csak úgy lézengjenek hiába… Gondoltam, adsz nekik egy kis tőkét, kezdjenek bele valamilyen üzletbe, elég nagy langaléták már, ne élősködjenek az apjuk nyakán; gyere enni, feküdj le!… Mit szólsz hozzá?

      — Hát, nem tudod kicsikém, amit magácskád mond, azt mondom én is?… Reggel juttasd eszembe… De most már aludjunk.

      — Kérek még egy puszit, Ianulea, parigoria tou koszmou!

      Még váltottak egy puszit és úgy elaludtak, mint a tej.

      Másnap reggel nyélbe ütötték a dolgot: a leányok kaptak hozományt mind a ketten, és a fiúk is el lettek látva. Néhány nap elteltével, miután az idősebb sógor, mint tapasztalt ember kioktatta őket az üzlet minden csínja-bínjáról, útra keltek tele tüszővel, áruval megrakodva — egyik hajóval indult Galacból kelet felé, Szmirna kikötőjébe; a másik Brassón keresztül vette az irányt nyugatnak a karavánnal, ahogy akkoriban jártak a kalmárok, Lipcse városába.

      Ianulea uraság a boldogságtól alig fért a bőrében… Lakoma lakomát követett éjjel-nappal, az asztal megrakva minden jóval, újdonsággal. Mulatság és dáridó számtalan vendéggel, muzsikusokkal — és amit csak megkívánt Acrivita mindent megkapott: a templom tornyát is idehozta volna Ianulea uraság, ha kéri.

      Így mentek a dolgok; Ianulea uraság mélyen nyúlt a kincses ládájába; marékszám szedte ki, de vissza semmit nem tett, s hamar leért a láda legaljára. Mostanáig se ideje, se kedve nem volt megnézni, menyit tartalmaz a láda; most erre is sor került, de nem okozott neki gondot… Alig maradt benne valami háromszáz tallér — szűkön elegendő az apróbb kiadásokra két-három hétig… Mint magabiztos ember, így gondolkozott: „na, és? Mit bánom én! Holnap-holnapután megjönnek a fiúk az áruval és foghatunk neki a kereskedésnek, és sok szorgalommal, s egy kis szerencsével újra megtöltjük a ládát… Addig is persze, van elég hitelem!”

     És nekiindult hitelt szerezni. Futkostak az alkuszok, hogy bármi áron pénzt szerezzenek… Eleddig ő adott kölcsönt kemény kamatra; most oda jutott, hogy ö fizetett egyre borsosabban. Eleinte nem törődött vele, de hamarosan észrevette a kalmárság, hogy Ianulea uraság helyzete bizonytalan. Különösen, hogy éppen visszaesőben volt a kereskedelem, megszorították a neki nyújtandó hitelt: magasabbra emelték 100%-nál, de még így is csak kisebb összegeket folyósítottak.

     Minden reményét a fiatalok visszatértébe vetette, nem érette, miért akadékoskodnak annyit, hiszen minden kereskedő időnként útra kél, és előbb-utóbb visszatér áruval bőven megrakodva. A sógorok, alighanem megmagyarázzák majd a késedelem okát. Már kezdte Ianulea uraság is elveszíteni a türelmét, mikor egymás után rossz hírekkel megérkeztek. Az első fiú hajója Szmirnából visszatérőben minden rakományával elsüllyedt, s ő kezdő kereskedő lévén elfelejtette biztosítani. A kisebbig pedig jó üzleteket kötött a lipcsei vásárban, de összefutott néhány göröggel, akik a sokadalmat járták örökké, beült velük egy hazánkfia kávéházába ott, a Városháza mögötti sikátorban, s hamarosan előkerült az ördögbibliája; lámpagyújtástól hajnalig verték a blattot, amíg mindene odalett: még a hazaútra sem maradt pénze a fiúnak.

      Ahogy elterjedt ennek a híre, nagy gondot okozott a hitelezőknek Ianulea uraság csődje. Összegyűltek tanakodni a Három Hársfához nevezető kávéházban, hogy szigorú megfigyelés alatt kell tartaniuk őkelmét, nehogy elszökjön a tartozás elől, mint ahogy más csődbe jutottak tették. Ianulea uraságot — látva, hogy tönkrement —, elfogta a kétségbeesés… Mit tehetne ő most, hogy utolérte a szegénység, a becstelenség és gyalázat? Hagyja, hogy börtönbe zárják, s mikor kiengedik, menjen koldulni azokhoz, akik annyi jót s drágaságot kaptak tőle?

     És ez még el is telne így-úgy! De mi lesz Canuca hodzsa leányával? 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 625 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.