Vandra Attila : Krími a konyhában. II. befejező rész

Amikor kiderül, hogy….

 

 

Amikor Ágota letette a sótartót, Petinek felt?nt, hogy milyen finom por ez a só… A nátrium-klorid ami a vegyszerei közt volt, az milliméter méret? kristályokból állt. Ekkor jelent meg lelki szeme el?tt még egyszer a címke, melyen volt egy kiégetett folt. Valamikor valamilyen maró vegyszer csöppenhetett oda. Az utolsó bet? nem „L”volt, hanem „N”, tehát az üvegen nem azt írta, hogy NACI, hanem azt, hogy NACN. Vagyis nem nátrium-klorid, vagyis konyhasó volt benne, hanem nátrium-cianid, a ciánkáli rokona.

– Neeeeeee! – ugrott fel az asztaltól Peti, fazekat is lelökve az asztalról, s még idejében elkapta felesége kezét. Szerencsére a forró leves a másik irányba ömlött, nem forrázott le senkit.

– Idióta, meg?rültél? Nézd, mit tettél! Szinte leforráztál! Meg akarsz ölni, te átkozott? S most meszelhetünk! – kezdte a perlekedést. Öntötte a szitkait férjére, aki csak állt, remegve, sápadtan, s meg se bírt szólalni. – Állj legalább félre, takarítsam fel! Meg ne mozdulj az istenért, várd meg, amíg a sz?nyegek is zsírosak lesznek! Engedd már el a kezem! Vagy ölj már meg, ha azt akarod! Próbálta kitépni csuklóját férje szorításából, aki meg görcsösen szorította, mintha élete függne t?le.

– Szinte megtettem. Az nem só volt, hanem nátrium-cianid. – Ágota nem fogta fel a mondat értelmét, úgy ki volt kelve magából. Csak ráncigálta a csuklóját s visított.

– Térj már észhez, szinte meghaltunk, az nátrium-cianid volt, nem só, térj már észhez! – kiáltotta Peti. Ágota néhány pillanat után fogta csak fel. Hirtelen megállt.

– Miii?

Peti látta, hogy Ágota felfogta az üzenetet, s a helyzet súlyosságát, ez némiképp megnyugtatta. Volt annyi ereje, hogy engedjen a szorításon. Ágota kitépte magát a kezéb?l. Peti keze még mindig a felesége képzeletbeli csuklóját szorította, képtelen volt ujjait kiegyenesíteni.

– Szinte meghaltunk. Úristen szinte mit tettem… – s lerogyott a székre.

Most Ágotán volt a dilemma sora. Rémülten próbálta az események mozaikjait összerakni. Peti kiment, s a vegyszeres szekrényben töltötte meg a sótartót. Mindenáron rá akarta venni, hogy sózza meg a levesét, de ? meg se kóstolta. Aztán a saját mérgezett levesével akarta megetetni. S mivel az se ment, feldöntötte a levest, ne kelljen megennie. Szentséges ég, egy gyilkossal élt fedél alatt! Pánikhangulatban nézett körül, mivel védekezhetne. Kiszaladni nem tud, mert Peti áll a kijárat fel?l. Végül meglátta a konyhakést. Lassan hajolt, hogy felvegye, félve, hogy Peti is észreveszi a kést, s megakadályozza. Végül felkapta a kést. Amikor felegyenesedett, megkönnyebbült. Legalább, most védekezni tud. De jujj, a húspotyoló1-fejsze! Ott van a szegen Peti keze ügyében. Ha Peti az megkaparintja, esélytelen. S még ha nem is jut eszébe, kicsavarhatja a kezéb?l. S akkor…

Peti viszont nem próbált támadni. Magába roskadva ült a székén, arcát a tenyerébe temetve. Csak egyre ismételte: „Mit tettem, mit tettem… Istenem, mit tettem…” Ágota lassan kezdett megnyugodni, de a kést nem merte leengedni. Talán színjáték, vagy csel ez a viselkedés? A beállt halálos csend mintha id?tlen id?k óta tartott volna. Végül Peti felpillantott, s meglátta a konyhakést felesége kezében.

– Belém döfheted, csak azt hidd el nekem, hogy nem akartam. Nem akartalak megölni, se öngyilkosságot elkövetni. Csak ezt az egyet hidd el nekem. – Ekkor értette meg, hogy felesége nem támadóan, hanem védekez?en tartja maga elé a kést. Lassú mozdulatokkal felállt, majd bevonult a szobába, hogy helyet csináljon neki. – Ne félj, nincs mit?l. Elmehetsz, ha akarsz, feljelenthetsz, ha akarsz, ha akarod azonnal összecsomagolok, és elmegyek, de nem volt szándékos, kérlek hidd el nekem.

– S ezt elhiggyem? Te tetted a mérget a sótartóba, s nem akartad megkóstolni, de engem unszoltál egyek a mérgezett levesedb?l!

– Összetévesztettem a nátrium-kloridos üveget a nátriumcianidossal. Volt egy pecsét a címkén, az „N” bet? felét eltakarta. A „NACN” „NACl”-nak nézett ki. Akkor jöttem rá mi van benne, amikor az ujjam a levesbe ért. Nem mostam meg, s a rozsda kimutatta a cianidot.

– Még hogy nem tudtad! Már rég tudtad a meséd szerint, amikor meg akartad kóstoltatni a levesed, amir?l tudtad, hogy mérgezett, mikor láttad, én nem sózom meg!

– Azt hittem te akartál megmérgezni.

– Meg akarod úszni mi? Hulla nincs, véletlen volt, megakadályoztad, hogy megegyem, hátha felmentenek. Még köszönettel is tartozom talán? Szobrot ne állítsak?

– Akkor akadályoztalak meg, amikor felismertem, hogy a sótartóban a kristályok nem hasonlítanak a nátrium-klorid kristályokra.

Ágota gyanakodva nézte férjét. A mese hihet?nek t?nt de valós? S ha mégse? S ha kés?bb mégis elteszi láb alól?

Megszólalt a cseng?. Most kell döntenie. Miel?tt kinyitja az ajtót… Visszapillantott. Peti zokogott, mint egy gyermek. Jó, jó, esetleg elhiszi neki. De képes egy olyan emberrel leélni az életét, aki életveszélybe sodorja? S esetleg leend? gyermekeikét is? Habozott. Ha most jó képet vág… Kés? fura lesz vádaskodni. De ha mégis… S a szomszédok úgy tekintenek rá, mint egy gyilkosra?

Megint megszólalt a cseng?. A szomszéd hangját hallotta kintr?l.

– Asszonyom, valami baj van? Hívjam a rend?rséget?

 

1= klopfoló – székelyesen

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:29 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 724 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.