– Jolánka, jöjjön már, és szóljon a szobatársának is – noszogatta az id?s asszonyt Hollós, a nyugdíjasotthon vezet?je. Az igazgató idegesen rohangált fel-alá az emeleten, hiszen negyed óra sem maradt az el?adás kezdetéig, és a kis színházteremben még mindig csak lézengtek az érdekl?d?k, holott Hollós el?zetesen telt házat garantált a reklámügynökségnek. Jelent?sebb összeg forgott kockán, amit az igazgató nem szeretett volna elszalasztani.
A felvételvezet? semmit sem bízott a véletlenre, két napja kamerapróbát is tartott, melynek során a leend? hallgatóságnak bemutatták a vastapsra, illetve a mosolyra és az ütemes fejingatásra utasító táblákat.
A szokatlan felhajtás miatt Hollós egészen beleizzadt, mire nagy nehezen sikerült összeterelnie az embereket.
Eközben Kárpáti, a 70-es években népszer? táncdalénekes, rutinosan krákogott az öltöz?ben. Habár a meghívásai egyre apadtak, az id?sebb korosztály még emlékezett a dalaira, melyek közül a Könnyes szemmel énekelek cím?, néhány hónapra a slágerlistát is vezette.
Kárpáti nem sokat változott az azóta eltelt harminc év alatt, csak a haja ritkult meg és felszedett öt kilót. A pecsétgy?r?höz és a búzavirágkék zakó viseléséhez azonban kitartóan ragaszkodott.
– Maestro, munkára! Két perc múlva kezdünk – kopogott be az énekeshez a copfos felvételvezet?.
– Ne felejtse, amit megbeszéltünk, és lehet?leg próbáljon a színpadon megjelölt helyeken maradni.
Kárpáti feltápászkodott, mostanában fájt a bal térde, és a folyosóról belépett a pódiumra. Az er?s fényben kicsit hunyorogva hordozta körbe a tekintetét a fáradt arcokon. Fénykorában nemegyszer ezerf?s közönség el?tt lépett fel, most jó, ha ötvenen ültek a kisszékeken.
– Ez van – gondolta Kárpáti, majd beállt az immuner?sít? és az ínyragasztó közé harmadiknak.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.17. @ 15:00 :: Magyar Csaba
