dr Bige Szabolcs- : Költözünk

Naplótöredék – Küküllőn innen és túl 3 *

 

 

A vidéki élet nem volt ellenemre, de több akadálya is volt a végleges letelepedésnek. Lakás, iskola, állás a feleségemnek. Ezek képezték az itt maradás feltételeit, s mivel hiányoztak, körül néztem, mit lehetne változtatni. Dicsőszentmártonba nem akartam visszamenni, de nem is nagyon volt hova.

Felkerestem a közeli kisvárosban — Erdőszentgyörgyön — dolgozó évfolyamtársamat, aki úgy tudtam belgyógyász a helyi poliklinikán (rendelőintézetben), hátha volna valamilyen ötlete.

Kitörő örömmel fogadott, mivel éppen helyettesként ő látta el a körzetet, és alig várta, hogy valaki átvegye tőle, s mehessen vissza belgyógyásznak. Az előző körorvos, M. Miki bácsi áthelyeztette magát szülőfalujába: Nyárádszeredába. 

Gyors ügyintézés következett és én már szeptembertől az új munkahelyemen voltam — Erdőszentgyörgyön. Az igazságnak megfelelően el kell mondanom, hogy akkor ez a helység még csak községi ranggal bírt, annak ellenére, hogy előbb 1950-ig járási, utána 1960-ig rajoni székhely lett és a Maros Magyar Autonóm Tartományhoz tartozott. 1968-ban lett községközpont, amikor megszüntették Bözöd községet, és Szentgyörgyhöz csatolták.

Ennek az adminisztratív központi helyzetnek köszönhetően az ötvenes években kiemelkedő fejlődést mutatott. A mindenféle hivatalok mellet jelentős kulturális központtá nőtt. A kultúrotthon széleskörű tevékenységet folytatott, rendelkezett régészeti múzeummal, rádiósítási központtal, állandó amatőr néptánccsoporttal, kórussal, könyvtárral, 7-8 tagú személyzettel. Az igazgató, B. Jancsi lelkes hozzáértéssel irányította a művelődési-ház működést, és a múzeumot Kusztos Endre, később országos hírű grafikus művész, aki a környék ásatásaival gazdagította az anyagot. Találtak ugyanis a határban bronzkori leletektől a római korig szép számmal tárgyakat. A rádiósítási központ a vezetékes rádiókon keresztül a legtávolabbi tanyákra, kicsi falvak szegény embereihez is eljutatta az ország és a nagyvilág híreit. Persze mindennek propaganda célja volt, de mellette a napi kétszeri félórás saját adás alatt a klasszikus értékek is továbbítódtak.

Mikor legelőször bementem ismerkedni, éppen N. Antal magyarszakos tanár olvasott be szépen hangsúlyozva egy Petőfi verset két hivatalos közlemény között. Később magam is bekapcsolódtam ebbe a munkába: egészségügyi tárgyú gyermekmeséket olvastam be.

Rövid időre még a frissen végzett Visky Árpád színművész is dolgozott a kultúrotthonban mielőtt szerződést kapott volna a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar színházhoz. (1986-ban a Securitate öngyilkosságba hajszolta a kiváló színészt, akit Latinovits Zoltán halála óta a legjobb magyar versmondóként emlegettek!)

A rajon 1960-as megszüntetésével gyökértelenné váltak a megvalósított kulturális értékek. Fokozatosan elsorvadtak az intézmények. A múzeum anyagát széthordták, jutott belőle még Kolozsvárra is. Természetesen dák leletnek címkézve. A rádiósítási központ csak a bukaresti rádió műsorát közvetítette, a helyi adások megszűntek. A személyzetet leépítették, a kórusvezetőt és a többi metodistát szélnek eresztették.

Szóval ide kerültem, és úgy éreztem akkor, ez a nekem való közeg. Az egészségügy messze fejlettebb volt a vártnál. Működött egy, az akkori időknek megfelelően felszerelt poliklinika (rendelőintézet); belgyógyászat, gyermekgyógyászat, fül-orr-gégészet, szemészet, nőgyógyászat, röntgen, klinikai laboratórium, szülészet és újszülött osztály tartoztak hozzá, az agilis, kitűnő szervező és jó szakember, Köble Jocó vezetésével. Az ő irányítása mellett ez az ágazat, nemhogy elsorvadt volna a fokozatos leépítések, megvonások hatására, hanem évről évre bővült, fejlődött. Lett belgyógyászati osztály, gyerekgyógyászati fektető. Egy időre még a kör is kapott valamilyen fektetőt, ahol a mandulaműtött betegeket helyezte el pár napra a fül-orr-gégész Sz. Bálint.

Zökkenőmentesen működött az orvosi ügyelet is – eleinte ingyenes-önkéntes alapon, később javadalmazva.

Csak éppen a megígért szolgálati lakást nem tudták számomra átadni. Miután Miki bácsi kiköltözött, a lakás egy ideig üresen állt, várva a következő körorvost, s hogy addig se legyen kihasználatlan, odaadták ideiglenesen a mentősofőr S. Attilának. Időközben a felesége egy fiúcskának adott életet, s így ahogy én megérkeztem, a lakást nem tudták átadni, az utcára mégse tehették ki a kisgyerekes családot, másik üres lakás pedig nem állt rendelkezésre.

A közös gond összehozott Attilával (egykorúak is voltunk), megbarátkoztunk, és együtt jártuk a hivatalokat, hogy oldódjon meg a lakáskérdés mindkettőnk kedvére. Először a néptanács elnökéhez mentünk, aki kíváncsian nézett ránk, vajon mit akarhatunk mi ketten? Mikor megérette, hogy lakást kellene kiutalni, rövid tömörséggel válaszolt.

„Lakás, az nincs!” — majd álmodozva kitekintett az ablakon és felderült a képe. „De ott a templom. Költözzenek oda, mind a két család elfér!”

Megbántódva hagytuk ott a saját tréfáján kedélyesen kacarászó potentátot. Hónapokig húzódott a lakásügy. Addig ingáztam — reggel korán érkeztem és késő délután mentem haza. Csak tavasszal sikerült Attila részére lakást találni. Egyik tanár a líceumból elköltözött és az ő lakását utalták ki a gépkocsivezetőnek.

Végre költöztünk!

Feleségem egyik unokatestvére Sanyi, aki sofőr volt Dicsőben, költöztetett. Kemény „maffiózó” hírében állott, de jó gépkocsivezető! A rossz Küküllő menti úton baj nélkül felhozta a bútorokat és egyéb háztartási dolgainkat. Még egy pohár sem törött el. Mivel a törvénnyel is nem egyszer ellentétbe került, az édesanyja, Ágnes néni így panaszkodott: „látjátok, mennyit vertem, mégis hitvágy ember lett belőle!” Akkor nyugodott csak meg, mikor Sanyi megnősült és komoly felelősségteljes családapa lett.

A lakást kitakaríttattuk és beköltöztünk. A nagyobb szobába került az ebédlőasztal, s még el sem volt minden rendezve, mikor a kicsi lányom körbe ugrálta, szaladgálta az asztalt, saját maga költötte dalocskáját énekelve:

„Nem megy el ’sapjám’, itthon marad sapjám!”

Hazaérkeztem…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.10. @ 11:59 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 610 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.