… akkor
mégis ruhát adtál rám,
egy szép lélekmintásat…
a derekamra szoros ölelést f?ztél,
és simogatásodból font láncot tettél nyakamba,
arcomra vágyadat
jókedvedben így öltöztettél fel
… megpördítettél, és
libbent bennem minden fodor
De nem akartam elmenni,
mosolyoddal telepakolt b?röndömet leraktam
… hogy kívánkozhatnék én máshova?
tudtad ezt
vártál
és szemedben ott ültem már
puha szavadba fektettél
festett csókoddal betakartál
… azóta mindig ezt éneklem:
„nincs más otthonom,
csak te,
mindenem vagy,
ím életem partot ért
… „
Legutóbbi módosítás: 2009.01.10. @ 12:13 :: Laura Alen