…, mindig kérdezek
nem tudom ki vagy
ez az ember itt belül
ââ?¬â?¢ ösztön és értelem
talán mesterségesen vezérelhet?
néha felmerül
nem lehet ilyen egyszer?
képletbe nem írható a rejt?zköd? ?ser?
csak vonz rohan betöltve minden ?rt
de hová jut az ember
ha romjain megállva visszanéz
…
az útról letérni nem lehet
jobban riaszt a sötét meredek
a sziklapartot végtelen víz verdesi…
az értelem addig tart
hol a gyermeki hit kezd?dik
ââ?¬â?¢ az örökre halálig ígéret
s addig él a húsba lihegett végtelen lendület
búcsú
jónéhány hete
már nem jutsz eszembe
se reggel, se éjjel
nevedre sem pendül bennem
semmi
csak üresen kong
hiába lobban a múlt
nincs anyag se, mi égne
de
ez
nem a mi hibánk
ââ?¬â?¢ az elmúlás talán,
gyógyító balzsam az évszakok virulása
meg hogy dorombolnak a hormonok
látod, most is csapongok ââ?¬â?¢ mert pontosan szeretnék fogalmazni
ââ?¬â?¢ bocsásd meg nekem,
szóval le kell zárnom veled visszafordíthatatlanul
vége lett
és
ezt
csak
most
vettem
észre
Legyen szavára
rendülve kél
Semmib?l
lesz kezdetb?l Végtelen Lét
… nap és fény
sötétben ég?
színes lételem
gy?zelmes er?
elrepít
álmok csillogása
él? vágy, remény
szerelem
… és összeköt,
összeér
szelídséggel uralkodik mindenen
Légy velem!
emlékszel a nyárra
puha melegére, langyos éjszakára
ahogy a várost körüljártuk
s a vízen csillanó fényre
ahogy a parti köveken játszott?
bennem még hullámzik tovább
feküdtünk a füvön
álmodtuk a jöv?t, csillagokat lestünk
mosolygott a hold
képzeltük, szabad minden…
annyira szép volt, annyira nagyon…
minden percre emlékszem
meg kellene bánnom ââ?¬â?¢ tán ?rültség lenne
orromban még virágok illata
szálltunk messze
reményt loptunk merészen
… az az utolsó tánc még eleven
valahol minden összefügg,… vagy véletlen csupán?
Önmagában ellentmondás,
szükségtelen, szándék nélküli,
tulajdonképpen elhanygolható,
vagyis nincs.
Mégis
a megfelel? id?ben bekövetkezik,
� minthogy egyszer minden
megtörténik, aminek kell ââ?¬â?¢,
gondolhatnánk, az ok okozatra.
Így semmit sem min?síthetünk
lényegtelennek a múltból,
s?t a jelenb?l sem,
mert ezzel az összefügg? dolgok
értelmetlenné válnának,
ami pedig
a valóság.
… t?n? boldogság
Ha néha
rád gondolok,
többször meghalok,
hogy
nem vagy itt,
nem ölelsz szerelmesen…
de nem,…
nem akarom
az érzelg?s boldogságot,
ha kezem remeg,
gondolatom rab,
szavam dadog,
és nem szabadulok t?led,
hát
menj el végleg!
Menj el!
… vagy hagyj feledni,
(ami már nincs, vagy nem is volt)
csak elvakart sebek,
hegek maradtak,
az elapadt könny
szememben ég…
s maradt a kétség
Kegyetlen indulatba
gabalyodva,
szenvtelen baráti ölelés
idegen, hidegen csillogó keze
a lapockán.
Fénytelen árny befedi.
Lefelé könny? haladni
Nem akarom érteni,
nem hihetem, hogy
az ember ilyen legyen!
(hisz’ Isten képmására lettünk teremtve)
Mi történik,
melyik a gyilkos?
… ez csak rossz álom!
Messzeségb?l véres torok kiált,
vérbefagyott tetemek csatakos hajára
gonosz harag tapad,
ragadós iszapba dagaszt,
nyirkos ing lobog, ráfagy.
A gonoszság végtelen!
Hol vagyunk,
mondd, hol…?
… Édent?l távol.
Mind.
Fáj!
Vezeklés sem segít,
nem támaszt halottat,
vér szertefreccsen,
szétdúlja lelkem, s belehal.
Egy t?r?l fakadó sarjak, hová jutottatok?
Koporsófedél ha lenne…,
gyereksírás áthatol
azon is,
… mindenen.
csak színemet teszem belé, csak árnyamat mögé, benne megtalálsz engem is
Állok,…
már nem várok…
… megszólít, kényszerít,
súgja és mondja, lüktetve támad,
fék, gát és fal nélkül,
ritmust leng bel?lem,
formát hoz elibem,
képzel egy képletet
mag indul, n?ni kezd,
n?ni vágy,
semmi gát.
Láthatatlant felfedi,
múltamat feltépi, holnapot irányít,
megfoszt magamtól, kiürít, legyengít,
viharként elsodor,
mondja a szavakat, mondja a mondatot.
Vér serken, er?tlen,
akarat elmozdul.
titok mind ââ?¬â?¢ honnan jön, hová jut.
Delej vonz, h? illan, szele fú,
akaratlan akarja,
és bódít bortalan,
hallani,
hinni kell,
az egyszerit, a nagy er?t,
merészt és meztelent.
?re, rabja vagy
… a szerelem
szabad, nem szabad
megemészt — ítélni kész
éhség, zsigerb?l vibrál
suttogott vágya rekedten néz
tiltott álmok csapdája
hártyát húz szemre
nyakadba csókolja maradásod
?rületbe kerget
?rületbe ölel
az er?
egyre lángol
csitítatlan
mindig
szenvedés és szenvedély
kínoz
minden éjjel
A náthámra új gyógyszerkészítményt kaptam. Most annak mellékhatását szenvedem. Persze mindenr?l tájékoztatják a beteget: a dobozban, egy kétméter hosszú papíron. Okulásként továbbadom
… végül az orvos mosolyogva utánam szólt:
Várható némi mellékhatás.
Hazaérve elolvasom a tájékoztatót:
„Jóindulatú koponya?ri túlnyomás”
Mi?
Ez a barátságos zöld kapszula?
Ez kell nekem!
Oly lottyadt a fejem,
s benne minden gondolat,
frissíteni fogja az agyamat.
Aztán a leírásban megkeresem a n?knek szóló szöveget,
és egész jól ismertet
24-féle terhességi tesztet.
(na jó, ezeken a sorokon gyorsan átfutok,
lassan aggkorú vagyok)
Következ? rész:
„Általános m?ködési elégtelenség”.
Ett?l kicsit zavarban vagyok, nem értem.
Hmmm, nem fogok m?ködni?
Ez biztos kés?bb derül ki.
Idézem tovább:
„Rendkívüli reakciók allergiára”,
no de melyikre kedves gyártó?
vagy mindegyikre rendkívülivé és aktívvá válok?
„Máj és epeelégtelenség” jé.
Ezt hová tegyem,
eddig azt se tudtam, hogy van nekem.
„Vesem?ködési zavar” — nevetséges,
azzal a két babalakúval mi lesz,
fájni fog, vagy mégis, mi történik?
… és a „Zsíranyagcsere”? de én nem is eszem zsíros kenyeret,
s a zsír szépen lerakódik valahová,
persze jobb lenne, ha leapasztaná.
A „szemszárazság”, mint egyedüli mellékhatás
végre jól jönne,
de ez biztos nem jön be.
… hogy a „csöves csontok sem n?nek” tovább
(ez megint nem nekem szól,
erre megint indok az aggkor?)
Nevetnem kellene. Tényleg.
Várom, mi a lényeg,
hogy marad-e rajtam
még valami ép darab?
És akkor írja:
„nagykockázatú betegségek”.
Így.
Egy csokorba szedve.
Na, ezt nyeld le, kedves beteg, ha mered!
Vagy inkább nyavalyás maradsz.
Ha az náthám mellé ennyi bajt kapok,
akkor lecserélem
minden arcüregem.
Nem is rossz ötlet!
Most itt abbahagyom,
mert épp a „Pszichiátriai tünetek” következnek.
Mit írhatnak ebben?
nagy leveg?t veszek, és csóválom a fejem…
Ezek rajtam kísérleteznek?
Egy betegségért ennyi mindent kapni!
Praktikus lenne mindjárt koporsóméretet vetetni,
— múltkor láttam a f?utcán egy reklámot.
… és már 20 napja szedem ezt a gyilkos zöld bogyót.
Csak túléljem a holnapot!
… már menni sem tudok,
kiújult a reumám,
plusz 30 fokban keszty?t hordok,
a lift felvisz ugyan az ötödikre,
még az ajtómig is eljutok nyögve…
Azt már el se merem képzelni,
hogy nézhetek ki:
vörös szemek, hulló haj,…
slampos mamuszban
viszem a vacsorám: azt a két zsák gyógyszert.
(Persze bevétele el?tt b?ven kell enni.)
Na, nem!
Ezt nem!… tovább akkor sem,
ha a gyógyszer egy vagyon,
(mindjárt kidobom)
Ezt nem szedem!
Megbántam.
Nem akarok meggyógyulni!
Inkább betegszabadságra megyek,
vegetálok a kertben,
egy árnyas fa alatt,
elalszom, felkelek,…
elhasználok mindennap
halomnyi zsebkend?t és
fél deci orrcseppet.
Jaj, de indulnom kell mindjárt
a reuma osztályra…
A patikus mondja majd megint:
„a melléklet tájékoztatót tessék jól elolvasni!”
… én viszont gyorsan akarok meggyógyulni.
Hát ez a baj!
