Illésy György szerkesztő első számban olvasható köszöntőjét elébb már idéztük, viszont tartalmával, tipográfiájával még nem állt módunkban foglalkozni, hiszen ezidáig a lapot teremtő szellemről, a létrehozó akaratról elmélkedtünk, felidézve a kor történéseit. Ettől kezdve viszont maga a lap, a lap tartalma közvetít, a tárgy maga ad magyarázatot és környezeti leírást, a lap lesz maga a történelem.
A lap első számában tehát a köszöntő foglalja el a teljes első oldalt, a második oldalon pedig a Reszler féle színtársulat által (ne feledjük, hogy a kiadó a színügyegylet, s a lap célja, hogy közönsége legyen az ideiglenes, majd az állandó színháznak, s ezzel együtt erősítik a magyar nyelvű színjátszást, a darabokkal pedig a nemzeti érzelmet) éppen játszott Hunyadi László című opera kivonatos története olvasható. A lábjegyzet szerint: „Ki a zenét tökéletesen nem érti, annak, bármily érdekes volna, nehéz a dalmű szövegét kivenni. Kedves kötelességet hisszük tehát teljesítve, midőn a nevezetes dalművek szövegét időnkint ily kivonatban adjuk.”
A harmadik oldalon a szerkesztő, Illésy Görgy Tassi Bélának címzett verse köti le az olvasó figyelmét és a lap egy, úgy tűnik népszerű, mert hosszú éveken át változatlanul hagyott rovata, a közélet is e helyütt kezdődik. Néhány téma úgy látszik örökzöld: a kollégium és a Nagytemplom közötti tér állapota akkor is adott témát a szerkesztőnek…
A híradás arról szól, hogy a város eme sötét helyén fosztják ki az előzőleg a Bika alagsori lebujában elkábítottakat sötét lelkületű egyének. Alakult azonban egy társaság, mely díszes és hasznos kertté kívánja a területet alakítani, s az emlékkert – itt kívánják elhelyezni Csokonai és más jelesek szobrát – ügyére több polgár már adakozott is. Foglalkozik a lap az épülő színházzal is, valamint a váradi színház alapításával és a különböző termékekre kivetetett adók behajtásának módjával. A hatodik oldal politika: a kancelláriát bírálja, s élesen ellenzéki hangot üt meg, miközben kikacsint a sorok közül: „Garibaldi…. Csitt! Később lehet, hogy róla is beszélgetünk, még most nem vagyunk eléggé jól elhelyezkedve, s nem volt időnk magunk körül tekinteni.”
A következő anyag a színtársulat vezetőjének, Reszler Istvánnak a verse, ami arról szól, hogy színházba kellene járnia minden rengű és rangú embernek. Alcíme is figyelmeztet: aki színházba jár, az ne olvassa a verset.
Vérhígítók a rovatcíme az anekdótákat, fogalmazzunk úgy: vicceket tartalmazó résznek a hetedik oldalon, majd ismét színházi rész következik, hiszen a Péterfia (utcai ideiglenes) színház műsoráról ír a szerkesztő, illetve rövid kritikákat közöl. A mai olvasónak úgy tűnik, szigorúan kivesézi a színészek játékát. Ennyi miatt egy mai kritikust már több inzultus is érné.
A lap első számát a szerkesztő mondanivalója zárja. Voltaképpen egy emlékeztető ajánlás, amellyek ismét az olvasó figyelmébe ajánlja a lapot Illésy György.
A Hortobágy első félévének és első számának tipográfiája, megjelenése egyszerű volt. Grafikus főcímmel a fejlécen, a cím mellett mindkét oldalon előfizetési információkkal. A fejlécben a megjelent lap számával, a megjelenés dátumával. Az első szám egyetlen a lap első félévében és a továbbiakban is, amely címoldalán teljes hasábként jelent meg. A beköszöntő ugyanis a teljes oldalt elfoglalja és nincs tördelve sem. Ez azonban csak az első szám megjelenésekor igaz, a későbbi számok mindegyike két hasábos címlappal jelent meg, és – tegyük hozzá – a belső oldalak is mind két hasábosak. Egy ízben a folyóirat első oldalát három hasábra tördelik: egy vers kedvéért nyomtatták így a 9. szám, 1862. január 21-én. A lap első, fél esztendős léte alatti mérete a jelenlegi A/4-es ívnek felel meg közelítőleg.
A formátum 1862. május 2-i számában változott. Korábban grafikai elemekkel díszített cím immár csupaszítottan, szikárabban szerepel a fejléc fölött. Megjelentek a hírdetések, és a „Közélet” című rovatból leszakították az akkori rövidennek nevezhető, „gyors szemle” névre keresztelt részt. A méret és a tördelés egyelőre változatlan maradt.
A már említett ellenzékiség, ahogyan az első számban is, úgy a másodikban is jelen van. November 5-én feloszlatta a császár az országgyűlést, a nem sokkal korábban alapított képviselői testületeket és új helytartót nevezett ki, mégpedig Pálfy Móricot. „Az új helytartó, gróf Pálfynak legelső kötelessége leend, azon összes magyar törvényes hatóságokat és képviselő testületeket, melyek még állanak, végkép feloszlatni, és helyettök, saját belátása szerint, új végrehajtó eszközöket alkalmazni. Az új helytartó nem polgár, hanem katona…A megyék és a kerületek katonai kerületekre vannak osztva, így például minket a debreczeni katonai parancsnok fog kurta vasra veretni. Ezen új rendszer végét semi mi nem látjuk, sem azok, kik reánk alkalmazzák…”
A város közgyűléséről is tudósít az újság, e szerint pedig Debrecen vezetői úgy döntöttek: hiába a császári rendelet és az új helytartó akarata, ők a helyükön maradnak, mégpedig a 48-as törvények alapján. Néhány nap múlva, november 21-én katonai fenyegetéssel vették rá őket a távozásra. Az ügyeket a város alkapitánya és segédszemélyzete vitte ezentúl, mintegy két hónapon át. Így azonban a katonák nem tudták kin számonkérni az adófizetési felszólítások teljesítését, tehát kellett valaki… Ne szaladjunk enyire előre. A Hortobágy 3. számában a színügyegylettel foglalkozik hosszan, s megtudjuk, hogy megállapították az egylet vezetőjének, Reszler Istvánnak a javadalmát, amelyet 200 forint/hó összegben határoztak meg. A színügyegylet egyébiránt a jelentés szerint immár háromszáz részvényessel és hatszáz forint tartalékkal bír.
1862 januárjában a katonai vezetés a korábbi polgármestert, Szőllősy Jánost nevezte ki városvezetőnek. A város új tanácsának első ülését 1862. január 18án tartották. A testületben az 1861-es városatyák közül senki nem ült. A városra nehezedő adóterhek miatt Szőllősyék 200 ezer forint kölcsönt kényszerültek felvenni. A hitelezők ezúttal bécsi bankok voltak. Emiatt előtérbe kerül a város jövedelmeinek szigorúbb beszedése.
A császár ebben az esztendőben erősítette hatalmát, centralizált, a hivatalnokokat például a katonai irányítók nevezték ki. Bevezették a sajtó és a színházak cenzúráját, szigorították az egyesülésre vonatkozó szabályokat. Nyílt üldőzés ugyan nem folyt, de szigorúan ellenőrizték a lapokat.
A Hortobágy marad azonban ellenzékinek, és humorral igyekszik élét venni a bírálatnak, ami maga a humor. Az 1862. június 13-i számban írta Illésy György, hogy „A Szózat nyilvános éneklését fensőbb helyen eltiltották – A Rákóczi induló eljátszásáért egy zenetársulatot perbe idéztek – Dorombozni még szabad!”
Az egy évvel korábban indult lapok közül ekkor már csak a Hortobágy létezett. A színházban betiltották a korábban nagy sikerrel játszott II. Rákóczi Ferenc fogsága című darabot, a Bánk bánt pedig egész egyszerűen levetették a műsorról a hatóságok. Utóbbi intézkedést nehezményezte a színtársulat vezetője, s ennek hangot is adott a Hortobágyban, merthogy más városokban játszatták Erkel operáját.
Debrecen városának vezetői 1862-től azon munkálkodtak, hogy visszaszerezzék a szabad királyi város jogait, miközben ez volt az az esztendő, mikoron az adó mellett aszály is gyötörte a cíviseket. Az aszály egyébként többszörösen kárt okozott Debrecennek. Az 1850-es években szorították a Tiszát gátak közé, s ehhez a hatalmas munkához, illetve annak költségeihez a cívisvárosnak is hozzá kellett járulnia. A szabályozott Tisza viszont attól kezdve nem öntözte meg az addig bő legelőket, a szárazság következtében azok 1862-ben kiszáradtak, s hullott a jószág. Jelentősen csökkent a talajvíz szintje, s a debreceni kutak nem adtak annyi vizet, amennyire a városnak szüksége volt. A hortobágyon pedig nem voltak víznyerő helyek, illetve a kevesek is kiszáradtak. Debrecen emiatt egy francia szakértőhöz – manapság parafenoménnak hívnánk az illetőt – bizonyos Richard abbéhoz fordul segítségért.
De, egy picit álljunk meg az események sodrásában.
Átszaladtunk ugyanis a Hortobágy életének egy fontos pillanatán, mégha külalak szintjén említést is tettünk róla. Változott a lap, új évfolyammal indult 1862 májusának elején. Ekkor volt félesztendős a kiadvány, s a változás nem pusztán a formát érintette. De nézzük, miként búcsúzik Illésy György az április 22-i számban:
„A tömeget nem tudtuk megnyerni, megszokott egykedvűségében maradt az, s hogy csaknem könnyelműnek nevezhető árszabásunk mellett anyagilag meg nem buktunk: csupán azon néhány műveltebbnek köszönhetjük, kik Debreczenben, minden eféle közterhet egyedül viselnek.”
Az irodalmi, a színháznak közönséget csalogató lapból közéletívé volt kénytelen változni, ahhoz, hogy az eddigi olvasói számot emelje. A szerkesztő szerint (ez szebben hangzik): „…a helyi érdekeket jól képviselő helyi lappá.”
Megjelent tehát 1862. május 2-án az új szám, amely fő témájában is közéleti kérdést taglal: Révész Imre előterjesztését olvashatjuk, mégpedig a „debreceni reformált vallású gyülekezet népnevelési állapotáról.” Találni még cikket az akkor újdonság életbiztosításról, annak mibenlétéről, s nem maradhatott irodalom nélkül sem az olvasó, hiszen költemény és egy debreceni elbeszélés is helyet kapott az újságban.
De immáron térjünk vissza a mindennapokhoz, jelesebb eseményekhez, némi nagyzolással: a történelemhez. Richard abbénál szakajtottuk félbe a Hortobágy közvetítette folyamot. „Épen, midőn e rovatot bezárjuk, indul el a forráskutató Richard abbé… Debreczennek jó vizet keresni. Jó sikert kívánunk neki.”
‘862. június 20-i Hortobágyban új rovattal találkozni, az pedig egy termés és határszemle, isten áldása címmel. A monogram alapján sajnos nem tudtam kideríteni, ki is jegyzi, mindössze annyi szerepel aláírásként, hogy D.E.
’62. július 11-én (egyebek mellett) arról ír a lap, hogy „R. papnak forráskutatása Debreczenben mintegy 600 frtot jövedelmezett. Ebből az a tanulság, hogy nemcsak bor, de vízből is sok szép pénzt lehet szerezni.”
Október 30-án katonai bíróság elé állították Illésy György szerkesztőt. A Hortobágy másnap, október 31-én megjelent számában erről a Közélet című rovatban számol be, mondhatni röviden, az eseményt semmiképpen nem túl hangsúlyozva. Korábban egyébként a lap figyelemmel követte más lapok szerkesztőinek pereit, perbe vonását, a büntetés letöltését is. Így a szabolcsi „Tárogató” nevezetű kiadvány szerkesztőjének meghurcoltatásáról is folyamatosan beszámolt.
Ezúttal a lap arról ír, hogy Illésy György a kertészeti egylet lakomáján mondott köszöntője, valamint a Hortobágy négy számában megjelent cikkei miatt idézték a szerzőt hadi törvényszék elé.
Még egy igen fontos dolog olvasható eme számban: a vasúti menetrend állandó rovatot kap, nem csak – mint korábban – hírként szerepel.
Megszüntették az eljárást Illésy szerkesztő ellen – ezt már a Hortobágy november 28-án utcára került száma írja. Az írás hirdetményként, az első oldalon jelent meg: „felszólítattunk a czik közlésére”. A Közélet c. rovatban külön sorok az „amnestiáról”.
1862. december 12-én jelenti be a szerkesztő a lap hasábjain, hogy ismét változás előtt áll az újság. Nagyobb formátumot, több tarttalmat ígér Illésy György. Nem csak a lap formája változik, hanem a szerkesztőség székhelye is. Az új szerkesztőséget az olvasók még decemberben a Czegléd utcán találhatták.
1863. január 4-én került hát az olvasó kezébe az addigiaktól teljesen más megjelenésű, és tartalmú Hortobágy.
A lap felülete immáron A/3-asként jellemezhető mai fogalmaink szerint. A cím tipográfiája ismét változik: újabb, de szikárságát megtartó a betűtípus. A cím két oldalára kerül az impresszum és a hirdetési tájékoztató. A fejléc maradt, ahol volt, a lapok dátumozása, számozása is a megszokott bevált formában szerepel.
A nagy felületet három hasábra tördelték az utolsó oldal kivételével. Itt kaptak ugyanis helyet a hirdetések és a vasúti menetrend. A lap e száma hat oldalt töltött meg.
Vezércikkel indítja az újabb évfolyamot és az újabb esztendőt a Hortobágy. A cikk témája a ’62-es esztendőben történtek összegzése Visszatekintés címen. Az írás legtekintélyesebb része az oktatással, annak helyzetével foglalkozik, eszerint stagnált az oktatás, nem fejlődött a város e terén semmi. Nézzük, milyen tartalommal bírt ezen felül a megújult Hortobágy: kritika-szerűséget olvashatni egy hegedűművész debreceni előadásairól; maradt a Közélet című rovat; egyleti ügyek taglalják az egyletek híreit; külön olvashatóak a levelek, levelezési rovatban; Nyilvános számadás az adakozásokról; külön a gazdászat, ipar és kereskedelem hírei. A mellékletben az árak alakulását elemzik, találni piaci árakat, valamint az István malom árjegyzékét egy nyilatkozat felett. A nyilatkozat egyébként arról szól, hogy egy bizonyos Phönix biztosító hiánytalanul megtérítette a nyilatkozók lángokba veszett értékeinek árát.
A következő szám ismét az oktatásüggyel foglalkozik kiemelten, majd az ezt követő, január 25-i, negyedik Hortobágy teljesen eltér az addigiaktól. A Hortobággyal, mint földrajzi tájjal foglalkozik ezúttal, mégpedig annak apropóján, hogy a Tisza gátak közé kényszerítésével kiszáradtak a puszták, s alig negyedannyi jószágot sem képesek eltartani, mint a szabályozás előtt. Szintén nagy teret szentel a Várad-Kolosz-Brassó vasútvonalnak. Találni e lapban könyvismertetőt (A magyar alkotmány története, írta Ladányi Gedeon). Maradt a Közélet rovat, de már mínuszosak a hírek. Cseppet térjünk vissza a kimerül pusztáról szóló értekezéshez. Ebben az esztendőben kényszerül Debrecen, a korábban általa el nem ismert, alkotmányellenesnek nevezett kormányhoz segítségül fordulni, mert az évek óta a várost és a pusztát szárító aszály miatt nem volt vetőmag a városban. A kormánytól kapott magokat azután hitelbe osztották ki a gazdáknak.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Pogány Gábor
