„Senki ne gondolja ugyanis, hogy könny? út vezet az alvilág eme egyetlen törvényesen megközelíthet? kapujáig.”
Wilhelm VÁZSONYI
Vázsonyi Vilmos Budapesten született 1935-ben, történelmi nagypolgári családban. A 19-20. század fordulója nagy tekintély? demokrata politikusának, az els? zsidó származású magyar igazságügyi miniszternek, id?sebb Vázsonyi Vilmosnak (1868-1926) az unokája volt. Édesapja, Vázsonyi János (1900-1945) szintén politikus volt, dachaui lágerévei után, a tábor amerikai felszabadítását követ?en Hannoverben hunyt el.
Tanulmányait a budapesti bölcsészkaron, majd a bécsi, a párizsi, a tübingeni és a római egyetemen végezte. Az 1956-os forradalomban az Egyetemi Forradalmi Diákbizottságban tevékenykedett, majd annak leverése után Nyugatra emigrált.
Hónapokat, éveket élt felváltva Bécsben, Berlinben, Rómában, New Yorkban és Londonban, a nyolcvanas évekt?l azonban – kisebb megszakításokkal – els?sorban Párizsban tartózkodott, ahol történelmi és m?vészettörténeti kutatásokat folytatott, ezen belül is a 19. és a 20. század eszmetörténete és politikatörténete foglalkoztatta. Tevékenysége valójában nehezen behatárolható: hat nyelven beszélt, napközben járta a várost, minden jelent?s m?vészeti eseményen jelen volt, éjszakánként olvasott.
Intézményes tevékenységhez sosem köt?d? hatalmas tudása és m?veltsége egyedülálló volt az irodalom, a történettudomány, valamint a szellem- és a m?vészettörténet területén. Igazi, múlt századi entellektüel volt: kávéházakban csevegett és ismerkedett naphosszat. Minden iránt nyitott, der?s ember volt, s bár alig-alig írt, él?szóban tartott kisel?adásaival mindenkit leny?gözött.
Gyógyíthatatlan betegségét követ?en épp oly szabadon kívánt meghalni, mint ahogyan élt: lemondott francia állampolgárságáról, mert „adoptált hazája” nem engedélyezte számára az aktív eutanáziát. Svájcba utazott, az egyetlen országba, ahol külföldi állampolgár számára is lehetséges az orvos általi halálba segítés. Egy zürichi intézményben hunyt el az elmúlt hét csütörtökén.
A Le Monde cím? napilapban megjelent gyászjelentésben a következ? olvasható: „Tízéves volt, amikor az európai civilizáció, amely játszótársai és családja nagy részét kiirtotta, meg akarta ölni. Túlélte. Miután részt vett 1956-ban a budapesti felkelésben, el kellett menekülnie, hogy szabadon élhessen. A Német Szövetségi Köztársaságnak és az amerikai ösztöndíjaknak köszönhet?en kedvenc szerz?it, m?vészeit és városait tanulmányozhatta. A hatvanas és hetvenes évek Latin Negyedének szellemi pezsgése Párizsba vonzotta, megannyi, különböz? származású n? szépsége, intelligenciája és kedvessége pedig ott tartotta”.
Forrás: hvg.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:35 :: H.Pulai Éva