Hallgatom a vízesés suhogását, csobogását, szinte harapni lehet a leveg?t, er?s napsütésben is kellemes félhomály vesz körül a s?r?n álló fák alatt, és hát persze madárcsicsergés mindenfelé, mégis olyan csend van, hogy a levelek rezdülését is meg lehet hallani. Tegnap is itt ültem a vízesés mellett, amikor az egyik vers megszületett. Ez a völgy kedves hely nekem, ahol szívesen id?zök akár egyedül is, de már jó néhányszor voltam itt társaságban is.
Körülvezetlek egy kicsit, ha nem bánod. Nem a szívedet akarom fájdítani, s?t azt szeretném, ha egy kis béke költözne bele abból, ami itt van. Valami neszt hallottam oldalról, odanéztem és egy mókus szaladt a fán, annak a körmei kopogtak. Szóval a Visegrádot átszel? patak völgyér?l van szó, azon az úton lehet megközelíteni, ami a városon keresztül megy fel a fellegvárhoz. Egy er?s balkanyarban nem kell elfordulni, hanem ki kell egyenesíteni a kanyart, persze aszfaltos út megy itt is.
Már kifelé a városból a patak túlsó partján szépen felvirágozott panziók, szállások, éttermek vannak, és ahogy befordulunk a völgybe, nem messze egy kis felduzzasztott tavacska van az alsó végében egy zúgóval, ami ilyenkor szárazabb id?ben nem zúg annyira, mert kevés a víz benne. Ahogy kanyarog felfelé a patak meg az út, egyre meredekebb falak veszik körül, míg el nem érünk egy kis szurdokhoz, ami el?tt van a legmagasabb vízesés. Majd a szurdok, itt is nagy köveken bukik át a víz több helyen. Persze nem olyan monumentális az egész, mint mondjuk az ide 10-12 km-re lev? Rám szakadék, nem is szólva a Grand kanyonról, csak olyan kis aranyos, hogy akár japánkert is lehetne.
Ahogy kiérünk a kis szurdokból, öreg kis k?hidakon bújik át a patak az út alatt és már ott is van balra egy kikövezett forrás, majd nem messze t?le kiszélesedik a völgy és egy megbúvó rétecske terül el. Mellette a füvészkert, fahídon lehet átmenni. A rét végében fából faragva egy millenáris emlékm?. Tovább nem szabad menni kocsival, csak gyalog, de amikor ’95-ben el?ször itt jártam, akkor lehetett, és volt egy fából készült szép erdészház, meg egy vízimalom is.
És vissza a vízeséshez, suhog, csobog a patak, a mókus szorgalmasan keresi az élelmét, néha el-elmegy egy-egy biciklis, a telefonomon térer? nulla és persze a madarak. Úgy el tudnám képzelni magamat abba az erdészházba, naponta kiülni a vízesés mellé írogatni, és nagyokat hallgatni azzal, aki a hallgatást is érti. De hát a valóság az más.
Kicsit kés?bb jöttem ki, mint tegnap és már kezd a nap elbújni a hegyek mögött, és írni sem látok már jól itt, de lehet, hogy visszafelé még felmegyek a várhegyre, mert onnan az egyik parkolóból olyan gyönyör? a naplemente a Dunakanyar látképével az el?térben.
Szó mi szó, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, bár sokszor láttam már innen a naplementét, na meg id?m is van b?ven, de hát ismét gyönyör? volt. Két éve a csapatnak azt mondtam egyszer lent a Duna-parton, hogy gyertek, megnézzük a naplementét, azt mondták, ne bolondozzak, az el?bb ment le. Mondtam, ne tör?djetek vele, üljetek a kocsiba és megnézzük még egyszer. Felmentünk a fellegvár alá és fentr?l újra megnéztük.
Nem tudom, láttál-e már úgy naplementét, hogy magasan voltál, alattad valamilyen víz (jelen esetben a Duna), szemben kékl? hegyek párában, amik fölött átsütött a nap, a vízben tükröz?dve a hegyek árnyékával, a végén a szemközti hegy magas fái közt áttünedezve, mintha kukucskálna? Ugye szép? Ha még nem láttál, ne hagyd ki.
Visszafelé a másik oldalon jöttem le. Van ott egy kolostorrom, egy jurta kemping (egyszer bekéredzkedtünk és megnéztük belülr?l is a jurtákat), aztán a Salamon-torony és lent a királyi palota. Csak nyomokban látszik a valamikori pompa, de még így romjaiban is impozáns, és hatalmába kerít egy valaha tündökl?, mára már let?nt világ, vadászatok a gyönyör? vidéken, és lakomák…
Legutóbbi módosítás: 2008.10.17. @ 12:00 :: Pallagi József
