azt hiszem észrevétlenül
sz?rtelek ki a napok
egyhangúságából, lassan
mint a finoman perg?
tealevelet szokás.
azóta megint sz?kül a tér
és elfeledett ujjnyomatokat keresek
az asztalon hagyott képeken.
vajon ezentúl mindig így lesz?
ennyire önz?n és egyedül?
és ha minden döntésem kárhozat volt
ami mélyen a valóság mögött
arcodról arcomra vetítette
az idill torz kuszaságát,
akkor is megérte.
mert azon az egy napon
csak engem szerettél.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.10. @ 06:14 :: csurai zsófi