Éveket töltött a szobában, tizennyolc négyzetméter nyomoron, s?t inkább csak magán a tépett huzatú, kiugrott rugójú ágyon.
Mindig csak ott, ott is a sarokba kucorodva, már ha százkilónyi húst borító negyven kiló háj tud kucorodni egyáltalán.
”Valahaszép” arca eltorzult a feleslegesen rárakódott párnáktól, bár ezt nem hitte volna el senkinek.
?még szépnek látta magát, megállt az id? valamikor a szülés környékén.
Még akkor is kemény volt az edzésekt?l, lányát még izomból nyomta ki, kemény farpofákat feszítve a szül?ágy felett.
Aztán valami elromlott, ahogy sok más életben is.
Nem akart semmi mást, csak még egy gyereket.
A cél mintha minden eszközt szentesített volna.
Étrendváltás, különböz? pozíciók, szóval a legegyszer?bb dolgoktól indult, s eljutott a hormonkezelésekig.
Akkoriban még nem volt megszokott a beültetés, ma talán könnyebben megoldható a gyerekáldás.
Az edzéseket már a terhesség alatt abbahagyta, így szép lassan veszteni kezdte feszességét. Néha teherbe esett, de nyolc- kilenc hétnél tovább képtelen volt megtartani méhe a magzatot.
Evett..
Evett, ha teherbe esett, hogy nehogy „satnyasága” miatt veszítse el a babát.
Evett, ha elvetélt, mert bánatára nem látott más orvosságot.
Evett, mikor elhagyta a társa..
Aztán néha a pohár után nyúlt.
Úgy könnyebb lett elviselni a szerencsétlenségét.
Az el?ször undorító pálinka hozzán?tt a mindennapokhoz.
Pedig nem akarta.
Arról álmodott, hogy neki, az egykének hatalmas családja lesz.
Arról álmodott, hogy zsivajgó gyerekhaddal veszi körbe magát.
Arról álmodott, hogy a gyerekei nem szenvednek hiányt semmiben.
Arról álmodott, hogy rend és béke lesz a gyerekkoruk.
Arról álmodott, hogy a gyerekei nem látnak részeg, fetreng? szül?ket, hogy nem félelemben élik le az életüket, hogy nem látnak betört ablak sebeib?l öml? vértócsákat, nem hallanak artikulátlan üvölt? hisztiket, és nem hallanak süvölt? rend?rautó szirénát.
Arról álmodott.
Meg arról, hogy a gyerekei nem látják fiatalon vért hányva meghalni az anyjukat.
Álmodott.
Erre inni kellett.
Inni kellett a valóság kopott linóleumára, a tekerg?z? pókhálókra, a penészes ételmaradékra, a feketére égett ócska gázt?zhelyre, a kukából kimászó szemétre nézve.
Inni kellett a múltba nézve.
Már a napi egy liter m?anyagflakonos vodka meg se kottyant.
És még mindig azt hitte, hogy szép.
Csak nem lett több gyereke.
Ezért inni kellett.
Hogy az, az egy mintha meg se született volna?
Hogy észre sem vette, hogy ott van, és enni kér?
Hogy nem látta ijedt szemét, mikor ? elborult aggyal a h?t?t rugdalta, mert üres volt?
Üres, ahogy neki üres lett az élete.
Néha sírt. Elsiratta magát.
Elsiratta az életét, ami biztosan fiatalon véget ér, mint az anyjáé.
Aztán még ivott.
A vodkát leöblítette egy sörrel.
Mert nem lett több gyereke.
… és kucorgott tovább a tépett huzatú, kiugrott rugójú ágyon…
Legutóbbi módosítás: 2008.08.30. @ 16:18 :: Tóth Irén (Morci)
