mondd csak
van-e még benned
az a rejtélyes kimondatlan
az a vissza-visszarántó
érdesen simogató
nevenincs rácsodálkozás
ami ha kell és ha nem
akkor is ott suttog füledben?
– és látod –
mégis megengedtem
hogy olyannak lásd a világot
ahogy még senki sem
hát vedd és vidd
az ábrándot meg hagyd
valaki másnak és ne sajnáld
ha most kicsit el vagyok törve
holnap majd újra látom benned
ahogy együtt ülünk szemben a világgal
lábunk alatt végre nem látszik az út
és a színes papírhajók
pörögve átúsznak rajtunk
(akkor ott a mindent is elhiszem
te meg két percig azt játszod
hogy teljesen elfelejted magad
a kitekeredni készül? id?ben)
…aztán megint csend lesz
egy vége-nincs sorsvonal fut
kezedb?l kezembe
és a hajnali pára zegzugos
útjain végleg eltévedsz.
2008 augusztus