Sétálás közben, ha figyel az ember, rengeteg dolog jut eszébe… az alábbi verseket a fiaimnak írtam, akkorra, mikor nagyobbak lesznek. Ez két vers egy sorozatból.
*
Ha csontunk már a mélyben porlad,
ne sírjatok! Nyugodjanak csak a holtak,
hiszen nekik már úgyis mindegy,
hogy könny, vagy es? hull rájuk – egyre megy -,
egy lélekké váltak azok a csontok;
köztetek él ?, rátok vigyázva: boldog
majd akkor lesz igazán, ha látja,
hogy bennetek nyílik ki szíve virága.
*
Hajnal van, és a munka már
pezseg a mez?kön.
Kés? estig eltart akár,
míg a hold el?jön.
Kapál és metsz, sz?l?t ültet,
– dér ül ?sz fejére –
s dúsan öntözi a földet
arca verejtéke.
Tudja, hogyan vetik a búzát,
s mikor aratják azt;
Gy?lölöm, hogyha azt mondják:
tanulatlan paraszt.
*
Legutóbbi módosítás: 2008.06.08. @ 09:15 :: Rácsai Róbert