Vandra Attila : Mire nevel a verés?

Egy, a Brassói lapok hasábjain valamikor 2006-ban megjelent cikkem. Egykor kipróbáltam a “házizsandár” szerepét. Aztán lemondva róla még tekintélyem is lett a gyermekeim előtt… Azóta gyermekeim felnőttek, de nem hiányzik jellemükből az “atyai”.

 

A biblia kontextusból kiragadott szövegei is alapjai annak a tévhitnek, hogy a gyermeket időnként szükséges megverni. Az elv az, hogy a gyermek a büntetéstől való félelmében nem ismétli meg a „rossz” tettét. Ám hogyan nevelünk olyan személyt, aki nem félelmében, hanem meggyőződésből nem követi el a rosszat?

Ha a verés tényleg kizárólag nevelési célt szolgálna, akkor az a gyermek, akit gyakrabban megvernek, jobb lenne. A gyakran megvert gyermekek között két végletet találunk: vagy személyiség nélküli, bárkinek bármikor szófogadó, behódoló személyekké válnak, (hasznos lehet egy diktatúrában!) vagy agresszív, verekedős antiszociális viselkedésre hajlamosak. Miért? Lássuk, hogy mire nevel is a verés.

 

A gyermeket megverő szülő példát mutat arra, „aki rossz, azt szigorúan meg kell büntetni”. A szülői példát követve a gyermek agresszívvá válik, ő is mindig meg akarja büntetni azt, aki ellene vétett. (Esetleg ennek egy adott pillanatban a szülő lesz az áldozata).

A szülő ilyenkor azt várja el, hogy a gyermek behódoljon. Ezt az elvárást követve fog bárkinek bármikor szót fogadni. (Annak is, aki bűnözésre biztatja).

A gyermek, főleg amíg kicsi, ki van szolgáltatva a szülőnek. Véleményét a világról a szülői reakciók tükre alakítja ki. Számára a szülő a helyes viselkedést testesíti meg. Amíg kicsi, ennek megkérdőjelezésére nem képes. Ám ha a szülő helyesen jár el, akkor azt fedezi fel, hogy kizárólag ő lehet a hibás azért, amiért megverték, megalázták. S a rendszeres fegyelmezés azt a tudatot alakítja ki benne, hogy bármely konfliktusban ő az oka mindennek. (Ez odáig fajulhat, hogy a szexuális erőszaknak kitett gyermeknek bűntudata van azért, ami megesett vele!) Felnőtt korában is magát okolja majd mindenért. A veréstől a gyermek fél. Felfedezi, hogy hazugsággal kibújhat a büntetés alól. A szigorúan fegyelmezett gyermek hajlamos hazudni. Mivel kisgyerek korában nem képes még a valóságot a vágyaitól megkülönböztetni, hinni is fogja azt, amit mondott. (Vágyelvű gondolkodás.) Elveszti realitásérzékét.

A gyermekek egy másik kategóriája ellenáll és fellázad az őt nem szerető szülő és a bűntudat ellen. Megtanulja, hogy a felelősség másra hárításával próbáljon a büntetés alól kibújni: mindenért más a hibás. Ő bármit tehet, ha a felelősséget másra tudja hárítani. Egyre gyakrabban „kell” megverni…

A fentieket (agresszió, behódolás, bűntudat, felelősséghárítás) akkor gyakorolhatja, ha gyakran fordul elő, hogy megverik.

A „makarenkói pofonnak” lehet pozitív nevelő hatása, ha a gyermek emlékezik rá. Ha 18 év alatt egyszer kap ki, egy életen át emlékezni fog rá. Ha háromszor, akkor lehet kettőre. Ha havonta, lehet az utolsóra. Ha gyakrabban, akkor agresszív vagy behódoló lesz.

A verés a legeslegutolsó módszer, amihez folyamodjon a nevelő. Ha gyakran kell ezt alkalmaznia, akkor szülőként forduljon szakemberhez segítségért, ha pedig pedagógus, akkor jobb, ha más foglalkozást keres magának.

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 711 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.