A sors játéka

Néha a legjobb akarattal sem m?ködnek a dolgok…

   

 

 

A sors játéka.

 

Az 1960-as évek Münchenjében állott egy komor épület. A városlakók csak „ Diliház" néven emlegették. A második világháború értelmileg sérült német katonáit rehabilitálták ott. Már csak kevés lakója volt. Épp ma reggel halt meg az egyik szerencsétlen. Dieter, ápoló volt az intézményben. F?nöke arra utasította, hogy szedje össze a holt katona minden holmiját és vigye le a raktárba. Ha mégis keresné valaki az évek óta nem látogatott, 48 éves korában elhunyt Hans Stoker volt pilótát, akkor oda tudják neki adni a hagyatékát..

Dieter felment a harmadik emelet 11-es szobájába, ami furcsán üresnek t?nt a szüntelenül motyogó pilóta nélkül. Leült az elhagyott ágyra és az éjjeli szekrényben lév? dolgokat kezdte el kipakolni. Mikor a gyógyszerekkel és a törölköz?kkel végzett, (hiszen mi más személyes holmija lehetett egy ápoltnak?) észrevett egy kis fadobozt az alsó polcon a fiók mögött. Mohón érte nyúlt, hiszen ezeknél a volt náciknál sohasem lehet tudni, és kinyitotta. Legnagyobb megdöbbenésére, arany és más kincsek helyett csak egy könyvet talált, egy naplót és egy világháborús repül?s szárnyat. A könyv a Kis herceg egy 1944-es példánya volt. Kíváncsian felnyitotta a naplót, hátha abban lesz valami utalás a kincsre;

 

1944. 07. 30. – 20. 35.

 

Ma jó napom volt, mert Martha üzent a bázisra, hogy megszületett a kis Hansi. Ennek örömére nyolc igazolt találatom volt a délutáni bevetésen. Már nem félek. Túl fogom élni a háborút, hiszen van egy kisfiam, aki hazavár. Reszkessetek szövetséges gépek! A F?rher is megmondta, hogy már nem tarthat sokáig. Pálinkát ittunk a kantinban a végs? gy?zelemre. Ezután megvettem a kis Hansinak az els? mesekönyvét, a Kis herceget. Figyelemre méltó olvasmány. Csak jót tanulhat bel?le, még ha ellenség írta is. Szívesen megismerkednék az íróval a háború után. Csodálatos ember lehet. Kíváncsian várom a folytatást, további könyvek formájában. Uram add, hogy ? is túlélje a háborút és alkosson még hasonló csodákat.

 

1944. 07. 31.- 21. 15.

 

Ma sajnos csak egy találatom volt, de valami fontos lehetett, mert a többiek nagyon védték. Hatalmas 17-es volt a gépe farkára festve. Két hevedert is beleeresztettem a nyomorult angoljába. Szinte cafatokra szakadt. Most várjuk az angol rádió adását, hogy ki lehetett a gépben mert az biztos, hogy valami fontos ember volt. Talán egy herceg. Vagy valami tábornok…Úristen… Szentséges Istenem… ez nem lehet igaz!!!

 

1944. 08. 01.- 21. 35.

 

– Kurt Vettel vagyok! Hans barátja, és én írom naplójába az utolsó bejegyzést, talán egyszer megkapja a családja. Tegnap este rejtélyes dolog történt a kantinban. Éppen az angol rádiót hallgattuk, amikor Hans mint egy eszement felugrott és Istenr?l motyogva fejjel a falnak rohant. A szanitécek elszállították a gyengélked?re, de mára kiderült, hogy végleg alkalmatlan lett, mert összeomlott az elméje. Nem tudjuk, mi izgatta fel ennyire, hiszen el?tte még azt vártuk, hogy bemondják, hogy talán a wallesi herceget l?tte le. De csak valami Saint Exupéry ült a 17-es gépben…

 

 

 

Szerző Orosz T Csaba 32 írás
Nincs semmi mit másoknak adhatnék , nem vagyok bölcs vezér , nem vagyok szent.Néha még álmodom már nem félek, eddig még bármiben hittem is , mind tönkrement.

7 Komment

  1. Hu ez kemeny lett de nagyon jo Csaba.Regen a haboru borzalmaiban is akadtak epeszü emberek akik meg epp gondolkodassal beleörültek az ertelmetlen öldöklesbe.Es miutan tudatosult bennük az hogy feleslegesen öljük egymast megtebolyodtak. Manapsag nincsen haboru/mar olyan mint volt/meg is sok örült van.Gratula nagyon jol sikerült

Hagyj üzenetet