a földre ledobtál…

 

 

figyelj rám
elmondom ami
nagyon fáj
ha ketten találkoznak
úgy kell lennie
mindketten féltve
szeretnek
remélnek
bíznak
élnek
Te
nem
ezt tetted
felkértél
egy táncra
keringöztünk
sok éven át
én simultam csak
Tehozzád…
…keringtünk
mígnem
a földre ledobtál…

Szerző Dvorák Etela 527 írás
Etela Dvoráková vagyok... Nyugat Szlovákiaban élek. Aki akar megismerhet...A léleknek nem kell a pénz, a lélek valami szépet remél. Kell neki mindennap a pillanat, amikor valami szépet befogad, és felerősítve sugározza tovább, Hogy szebb legyen tőle a Világ.

8 Komment

  1. Etka, kedves, ez a “földre-dobás” többet mond, mint ha ezerszer leírtad volna, mennyire fáj… igen, valóban azokat a sorokat jobb olvasni, amikor azt meséled nekünk, hová repítenek az álmaid… és tudom, sovány vigasz, de aki, a földre kerül, az többnyire feláll, leporoja magát, és megy tovább…
    ÁÃ?gy szokott lenni.. 🙂 🙂 🙂 ugye, tudod? 🙂

  2. a fájdalom ezer és ezr arcát megismerjük, akarva, akaratlanul az életünk során…
    ez, amit, ahogy te írtál Etka…igen…amikor önzetlenül megbízunk a társunkban…ahol már a ” a te szárnyam lettél, és én a tested” érzés van…és egyszercsak az egész, egy pillanat alatt hihetetlen erővel taszít a mélybe…elmúlik az önzetlenség, tehetetlenség váltja fel…és a hiány…és benne a fájdalom…
    Jó vers!

Hagyj üzenetet