Nagyváradi emlékforgács

Nagyváradon jártam a napokban, és megrohantak gyermekkorom emlékei. Megosztom egy részüket…*

 

 

 

Anyai nagybátyám, Mirowi Miskowszki Jenő Nagyváradon lakott a kilencszázas évek elejétől a második világháború végéig. Pesten is volt lakása és ügyvédi irodája. Életét a két város között megosztva töltötte: a Főváros és a Peceparti Párizs között. Ügyvéd volt, nem széplélek, de e két város légköre őt is elvarázsolta. Sokat mesélt nekem, gyermeknek a század elei Váradról, Ady Endréről. Nem mindig pozitív jelzőkkel. Váradi háza mellett lakott Diósy Ödönné, Brüll Adél — Ady kedvese. Nem volt prűd a város, eltűrte a viszonyt.

  Jenő bácsi bevallotta, hogy nem egyszer megleste az enyhén szólva kapatosan érkező költőt, amikor beosont Lédához.

  A házba később Tabéry Géza költözött. Szívesen emlékezem vissza a nála tett látogatásaimra. Ady Endre hagyatékát rendezgette, remélve, hogy sikerül egy kiállításra való anyagot összeszednie. A szorgalom meghozta gyümölcsét, mert 1955 őszén meg is nyílt a nagyváradi Ady Múzeum. A régebbi Müller kávézó („Mülleráj“) helyén, szemben az Igazságügyi palotával. Azóta is a város büszkesége. Az irodalmat kedvelők s az Ady emlékét tisztelők zarándokhelyévé vált. Előtte állították fel Ady Endre szobrát 1960ban az addig ott levő Maria szobor talpazatán.

 A Frimont-palota helyén épült a XIX. század végén a szecessziós stílusú Igazságügyi palota. Ide kötötte a munkája Jenő bátyámat. Néha megengedte, hogy elkísérjem a bejáratig, a díszes kapuig, mely hangos csattanással csukódott be a belépő mögött. Ilyenkor természetesen Rozika, a kiscseléd is elkísért bennünket, hogy legyen, akivel hazamehessek. Mindig nagy csodálattal bámultam a hatalmas különös épületet, a boltíves kapukat és ablakokat, az ablaksor felett, a homlokzaton álldogáló szobrokat, a törvényesség védelmét szimbolizáló nőalakokat.

 A kedves rokon törzshelyén, a Japport cukrászdában szeretett ebéd előtt elüldögélni egy schwartz és egy konyak mellett. Írók, művészek és az úri közönség találkozóhelye volt az akkor elegáns, különös légkört lehelő cukrászda. A Bazárépület sarkán állott, szemben az Orsolya-zárdával s bejárata a Fő utcára nyílt. Ma pizzázó található a helyén, eltűntetve a hely hangulatát, sőt még látványát is. 

  Az Orsolyáknál valamikor gyakorlóiskola működött, I-IV osztállyal. A tanítónő-képzősök ott tanultak meg tanítani és a gyerekekkel bánni. Csak a rátermettek, a pedagógiai érzékkel megáldottak végezhették el sikerrel a — szintén a rendházban működő — Tanítónő Képzőt.

  Vasárnaponként, az istentisztelet meghallgatása után, a vasárnapi ebédig volt egy órányi idő kicsit sétálgatni. Nagybátyámat ilyenkor szívesen elkísértem a Körös parti sétányra, az Ezredévi emléktérre a Szacsvay szoborhoz. Itt mindig megálltunk, hogy egyperces némasággal adózzunk Nagyvárad mártírjának, kinek „csak egy tollvonás volt a bűne”.

 

 

Szerző dr Bige Szabolcs- 640 írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.

7 Komment

  1. Nagyon szeretem az írásaidat kedves Szabolcs. Mint például ezt a kedves pillantást a múltba. – Megannyi remek novellaforrás.
    Olvastam valahol, hogy egy ember addig él, míg emlékeznek rá. Hát akkor Jenő bácsi, Tabéry Géza és a kis Rozika biztosan.

Hagyj üzenetet