Hölderlin kommentárja B. K. egy kései verséhez

Hátborzongató az egyedüllét.
Idegenség van itt. Gy?lölet.
Semmi sem mondható. A hiány tagadt meg.
A soha. Az örök. Soha többé. Örökké.

 

//Csak jel vagyunk, s mögötte semmi,
kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk
beszélni is a messzi idegenben.//

 

Semmi sem maradt itt. A csend.
A harc utáni ?r. A szélkakas.

 

//Szeretet jeleként
ibolyakék a Föld.//

 

Szavak kínját nem fogja össze gond.
Emlékekét nem feledés.

 

//Leveg? takarja és id?
a rémít?t, nehogy valaki
imákkal túlontúl imádja, vagy
a lélek.//

 

H?lt helye az ölésnek épít.
Rommá ölelten szülnek gyilkosok,
forrásuk igázta folyamokba fojtva.

 

//Jel kell hozzá,
nincs másképp, így-úgy, hogy napot és holdat
hordjon a lélek, szétválaszthatatlan,
és fusson, éjt-nap, az égiek meg
melegedhessenek összeérve.

Ám hogy az mit tesz, a folyam, nem
tudja senki.//

 

Nincs már semmi. Ez van.

 

//Ami marad, csak a költ?k m?ve.//

 

1808. április – 2008. május

Szerző Babják Krisztián 30 írás
Bátonyterenyén élek, az ELTÉ-n vagyok filozófia szakos, bár kissé túlkorosként (31 év); ez mindenesetre a biológiai korom, a valódi legalább 10 évvel fiatalabb, ha egyáltalán értelmes a korra vonatkozó kérdés :)

Legyél az első, aki hozzászól

Hagyj üzenetet