b huszta irén : Hajnaltájt

Hajnaltájt

 

Mézillatú csendben ballagok,

Léptem koppanása megfagyott.

Felettem a mélyben csillagok,

Ragyogásuk már régen halott.

 

Sötét égen mélysötét a hold,

Nem világol lelkem ablakán,

A hangulat emlékeket old

Láncaiktól – ébredés után.

 

Sárgák, kékek, zöldek, pirosak,

Olykor látom táncotokat még,

Fényetekben – színtelen alak –

Elveszek… Az éjb?l már elég!

 

Talán jön még hajnal, harmatát

Hullatja, üdít? gyöngyeit,

Napsugár lágy pírral festi át

Ég alját és föld göröngyeit.

 

A mézíz? csend széjjelszakad,

Egy rigó ébreszt?t fuvoláz,

Tüd?m kitágul a pirkadat

H?vösét?l, s ez életre ráz.

 

Szeged, 2008. május 19.

Legutóbb szerkesztette - b huszta irén
Szerző b huszta irén 26 Írás
Balogh Gáborné (Huszta Irén, szegedi monitorfüggő vagyok, aki hirtelen felindulásból elkövet néha egy-egy versszerűséget - csakis önmagának. De Hamvas Béla felszólítására - "...jaj neked, ha magadnak tartod... - megosztom azokkal, akiket érdekel. (Bővebben: http://elcinkedir.bplaced.net )