Kovács-Cohner Róbert : Mojito a Hargitán – első részlet

Az első részlet készülő drámámból.

 

A dráma cselekményét Emma című versciklusom ihlette

 

Mojito a Hargitán

– Tragédia négy felvonásban –

 

Szereplők:

 

Emma – erdélyi lány

Edit – Emma édesanyja

Rezső – Emma édesapja

Katinka – Emma húga

Réka – Emma nővére

Laci – Emmáék szomszédjának fia

Benjámin – pesti fiú a kilencek bandájából

 

András

Ferenc

Lázár

János – a kilencek bandája

Péter

Attila

Dani

Colos

 

 

Petra

Szilvia – lányok a 27-es szobából

Eszter

 

Béla – recepciós egy rio-i hotelben

Fjodor – orosz származású diák

Bodnár Károly – újságíró

Kökény Tibor – tanár

Kökény Tiborné – a felesége

Róbert – esztétika szakos bölcsész

 

Magda – takarítónő a kollégiumban

 

Sándor – takarító az iskolában

 

Az Ősz

 

Buszsofőr

 

Részeges

 

Biztonsági őr

 

rendőrök, mutatványosok, vásári kikiáltók, táncosok, kollégisták, diákok, rikkancsok, járókelők, fiatal párok, busz- és metróutasok

1. felvonás

Benjámin hangja hallatszik, a függöny még elhúzva.

 

Pocsolyákba fáradt, faggyá fásult álmok

Visszasírják kisiklott vágyaik.

Tán titkok még? Vágnak valóságok.

Visszhang: krepp-papír árkok ösztöntárgyaik.

 

Kinn még magányba dőlő lámpaoszlopok

Hasítják ketté ikon-arcomat:

Ez fény. Ez sötét. Júdás. Angyalok.

Görcsök gyolcsba kötnek régi markokat.

 

A vízben fetreng minden régi énkép,

Ócska felhők sikoltnak hátterül.

Arcomon unott ráncok – kihalt térkép –

Mint lankadt láz, könny helyett szétterül.

 

Itt állok, s a világ: színpadon.

De ők, kik elveszejtve játszanak velem.

Újracsépelt koszos közhelyhalom –

Színházi füst kéklő lélegzetem.

 

Régi kontúrok szépia táncai –

Egytől-egyig közönybe kárhozott.

Titkaim – fekete lyuk csillagsáncai.

Áldott voltam. Legyek átkozott.

 

Üres terek fényei ruhámon:

A hold reflektora már rég elvakít.

Néma jelmez – száraz szavak a számon.

Szürke lett a tarka fénykörív –

 

Régi arcok az avarba bújnak,

Néma mind – félnek ordítani.

A célok hős esőként porba hullnak.

Az idő száguld. Más fél moccanni is.

 

A csend minden zajt pengeként átszakítva

Hív. Emlékeink sikátorokba kúszva

Várnak még egy szörnyű áldozatra.

A város fényein át a tejútra

 

Terjed – mint betegség – a remegés.

Kontúrok fáradtan, egymást átkarolva

Szeretkeznek, és kíntalan lebegés

Simít susogva, lelkemre hajolva.

 

Isten vagyok egy örök őszben,

S nemléted glóriádhoz emel.

Álmaim s a város – égnek tiszta tűzben,

S nem emlékszem, mit feledtem el.

 

1. szín

 

1995, Erdély

 

Rét a Déva partján. Bal oldalon, a színpad szélén a folyó, a színpadon virágok, árnyat adó fák, középen egy domb. Tavasz van. Vízcsobogás. Két fiatal lány kacagása hallatszik. A 14 év körüli Emma és a 12 éves Katinka fogócskáznak: átfutnak balról jobbra, majd kisvártatva jobbról balra a színpadon. Katinka elkapja Emmát. A folyóból isznak, majd kimelegedve leülnek a dombra.

 

Katinka:

Nézd, nővérkém, mennyi szín,

Illat, fény és inger itt,

A fa kérgének ráncain

A friss gyanta átszökik –

Fejét kidugja, körbenéz,

S ha a felhők árkain

Fény osongat, mint a méz,

Megdermed anyja karjain.

 

Emma:

Ej, de jó kedved lett egyszerre, Katinka! Csak azért nyertél, mert tegnap majdnem éjfélig tanultam a felvételire. Ha ez nincs, megint én nyerek, ahogy az megírva is vagyon. De csakugyan szép délelőtt ez.

 

Katinka:

Ne ágálj, Emma, körbenézz,

Minden nap egy új csoda.

Télen a Déva oly nehéz,

Mint ádámbűzös vacsora.

De tavasszal kiszökken ám

Jégpampójából könnyedén,

S minden érintés oly vidám,

Rózsa, papvirág nyíl felém,

S barlangjából jő az ács,

Hogy tákoljon színeket,

Újra erős, parapács,

Erőt önt bele kikelet.

És minden hív, hogy hozzáérj,

Fény s árny arcunkon maszkatol,

Hazaért munkából a férj:

Illat-asszonykája ünnepel.

 

Emma:

Csakugyan jókedvre derítesz, húgocskám. Olyan szép ilyenkor a reglő. Az ember úgy van vele, hogy legszívesebben mindenhez hozzáérne, minden illatot magába szívna – mintha feloldódna a természetben, részévé válna, eltűnne minden gondja, baja, s fa, fűszál lehetne, vagy csak egy porgumó:

 

(kezébe vesz egy maréknyi földet és finoman morzsolgatja ujjai között)

 

jelentéktelen, szabad, igaz és egyszerű. Az ilyen tavasszal szoktam mindig elhinni, hogy átúszhatok akár az égen is. És az ilyen tavasszal a Déva mindig játszótársként tükrözi a bodros fellegeket fodrai táncában. Ússzunk egyet, húgocskám. Hátha idén is felejtéssel mossák tisztára bőrömet a kalandos éltű, víg habok. Jól esne. Erősen elfáradtam. Nem is tudom, mire vágyom inkább: hogy felvegyenek, és kitáruljon előttem a világ, rám ásítson a végtelen idegen, vagy hogy itt maradjak, és anyácska karjai között mindig gyerek maradjak.

 

(A folyó felé sétál, a partot nézi, leveszi kardigánját)

 

Ahogy mossa, mossa a ruhát,

ahogy ráncra simítja a szoknyát,

anyácska, anyácska, örökké nézném

ahogy szél bontja ki laza kontyát,

és én ott ülök megette, míg félénk,

csendes mozdulatait átzúgja a Déva.

 

Katinka:

Haza kell érnünk még ma.

A nap úgy áll, hogy kész a tészta.

 

Emma:

Csakugyan, még sosem felejtettem el. Olyan furcsa ez a tavasz. Valami megváltozni készül, érzem.

 

Katinka:

Emma, most kapj el, ha tudsz:

Messzebb vagyok, messze futsz!

 

Emma:

Messzebb leszek, s csak messze futsz!

 

(Nevetnek, kiszaladnak, a színpad elsötétül, a folyó zúg, majd a hang fokozatosan emberek beszédére, siető léptekre, trabantok, daciák zúgására vált. Az átmosódó neszek közben Benjámin hangja:)

Áttetsző évek illata, mint a pernye

Táskáján szörnyű ómenként fityeg.

Emma távolsági buszon felénk siet,

S nem érti, a fénynek mi értelme:

 

Suhanó fáknak firkává lesz a teste,

Koszos ablakot nyákkal vonnak be színek.

Emma megállóban, hőségben liheg:

Budapestet a nap időtlenné festette.

 

Ő se sejti, s mi is még gondtalan

Az udvaron füstbe fújunk édes vétkeket,

– Kilenc halhatatlan, mámoros hontalan –

 

Míg Emma a hivatalban unt papírra vés jelet,

Testünk vitorlaként feszül, a jövő  még súlytalan

Egy sosemvolt nyár lombjain lebeg.

 

 

Egy sosemvolt nyár lombjain lebeg

A könnyűség, mint szellő , mi enyhet ad.

Esteledik, s csak kilenc árny marad

A parkban minden, s mindenki felett.

 

Kitalált mesékből lesz ólomvértezet

Az elmosódó jegenyék alatt.

Sörből nemzett nagyröptű szavak –

Egy vakmerőtől mind igaz lehet.

 

Világok születnek – júniusi éjjelek,

S magukévá tesznek egy-egy csillagot.

Ösvénnyé tapos százszín reményeket:

 

Mindig lesz egy, ki mindent itt hagyott.

A kéj sztrádáján űz veszélyeket:

Füstben gázoló, kormos szélű életek.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.04.16. @ 16:04 :: Kovács-Cohner Róbert
Szerző Kovács-Cohner Róbert 111 Írás
1986 márciusában születtem Budapesten. A Radnóti Miklós gimnázium elvégzése után az ELTE BTK filozófia szakára jelentkeztem – ezzel párhuzamosan a MUOSZ-nál emelt szintű újságíró képesítést is szereztem. A filozófia mellett az esztétika szakot és a Belső-Ázsia tanszék óráit látogattam. A gimnáziummal párhuzamosan gyakornokként dolgoztam a Kossuth rádiónál. 2008-ban az Esti Hírlap kultúra rovatához kerültem vezető újságíróként, majd a Népszabadság és a Népszabadság Magazin, valamint a Repertoár kulturális cikkeiért feleltem. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. 2007 szeptemberéig az AlkoTó-ház internetes irodalmi portál szerkesztője, előtte pedig a KözKincs főszerkesztője voltam. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. Első önálló kötetem, a neon 2006-ban jelent meg, a Glória kiadó gondozásában. Ephata - álom egy ablak üvegén című kötetem Vedres Csaba zongoraművész (ex-Aftercrying) cd-mellékletével és Veszely István grafikáival 2007 augusztusában került a könyvesboltokba. Jelenleg a Nők Lapja, a Nők Lapja Évszakok, a Könyvjelző, a GameStar magazin újságírójaként dolgozom, az iPhone Hungary-nek pedig szerkesztője vagyok. Mégis: ami a legfontosabb számomra, az a színház. 2009 óta az ország számos színházában játsszák drámáimat (Modern Elektra: 2009 - Vörösmarty Színház, Orfeusz és Etília: 2011 – Pesti Magyar Színház, Jászai: 2012 – Csokonai Színház, Na'Conxypanban hull a hó: – 2012 - Csokonai Színház, Tanár úr kérem, minden másképpen van!: 2013 - Vörösmarty Színház. Bemutató előtt: Boldogságtöredékek: 2013 – Nemzeti Színház, Gyöngéd Barbárok (Hrabaliáda) – 2013, Csokonai Színház). A drámaírás mellett dramaturgként is több színház munkájában veszek részt. 2009-től 2011-ig a Vörösmarty Színház NKA támogatást elnyerő Rivalda magazinjának voltam a főszerkesztője. Műfordítások: Schwarz-Tebelak: Godspell (bemutatta a Vörösmarty Színház), Shakespeare: Macbeth, Agatha Christie: Feketekávé (bemutatta a Vörösmarty Színház). Firka a falra /Kaleidoszkóp könyvsorozat, Kaleidoszkóp Nemzetközi Versfesztivál/(2005), Radír (2003, 2004). Cikkek: Haszon magazin (2004), Hírlevél (2005-től Közelkép, Képző-művészet, Fórum, Szakmapolitika rovat), Filozófiai szemle (2005-). Esti Hírlap, Népszabadság, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Könyvjelző, iPhone Hungary, Gamestar – utóbbi lapoknál a mai napig dolgozom. Honlapom: http://www.verssorok.hu Írásaim megjelennek még a http://www.artpresszo.hu -n A Héttoronynál 2007 augusztusától 2008 augusztusáig dolgoztam szerkesztőként.