félek
hogy végül
magányos csend ölel
álmom sem kering már
emléked körül
félek
hogy végül
emlékek nélkül
dermedt magányra
ébred a kifosztott
lélek
mint hajótörött
kit tépett vitorlaroncs mögött
viharverten
partra vetett
a dühöngő tenger
s lázálmából
riadtan
arra
retten
a lusta parti hullámokon
hogy sorsát
– akaratlan –
örökre összefonta
a lakatlan
buja szigettel
bár csak a testét adja oda
jeges-kényszeredetten
félek
hogy végül
reszkető csend ül majd
velem az éjben
s emlékeimtől
megfosztva
üres lélekkel
élek
emlékek nélkül
félek
Legutóbbi módosítás: 2008.04.16. @ 17:32 :: Gősi Vali
