Bern Andrea : Hunyadiak

 

Hunyadiak

 

I.

 

Mátyás életének leghosszabb éjszakája volt. Tömlöce  nyirkosmázú, vastag termésk? falai sem tudták elzárni hallása el?l az ácsok munkájának hangjait. Kelletlenül kelt fel, mikor csikordult a zár. Át volt fázva.

            Kortyolná a szemetek az arcomról a kétségbeesést. Igaz? Hát csak keressétek. Feln?ttem már. Feln?ttem én már. Csak ne volna a leveg? ilyen s?r? és vízzel telt ma reggel. Nehéz. Rátelepszik a mellkasomra. Összenyom.

            László. Hiszen alig sápadt. Ha tehetném két kezemmel törném le a bilincseidet, kicsavarnám a kardot az ?rök kezéb?l, magam vágnék utat neked… ostobaság. Csak a tömlöcfalak valóságosak. …falak… falat törni nem lehet ököllel. Nem. De néha meg lehet találni a követ, amit ha kihúz az ember, led?l az egész. Miért nem hallgattál soha senkire a saját konok fejeden kívül?… apánk fia. Apánk fia, hiszen még csak sápadt sem vagy.

            Aludtál az éjjel? Kisimult a szemed alja. Nem fáztál legalább. Pedig milyen hideg volt! Mint azokban a dohos pincékben lehetett Kolozsvárott, amik el?tt mindig félve mentem el. Amiért kinevettél… nem látlak én téged nevetni többé… kinevettél, mert neked már kard simult az oldaladra akkor. Nézd király, nézz csak rá.,aludt az éjjel.

            A sötétzöld felölt?. Anyánk azt mondta László, égesd el. Hogy kerül ide?  Emlékszel, király? Emlékszel erre a felölt?re? Nándorfehérvárból? Féltél? Mikor nem félsz te? Ki kellett volna használni, hogy félsz. Meger?síttetni azt a f?kapitányi címet. Nem karddal menni Cilleinek…

            A dobok. Ökölbe dermednek t?le az ujjai… Hogyan segíthetnék? Tavasz van Vajdahunyadon,  illatos tavasz… átkozott dobok. Emlékszel? Apánkat is dobok kísérték csatába mindig. …hát most elmész te is… Hiszen könnyedén ütötted ki a kezemb?l a kardot… Ha egyáltalán foghatok én még kardot valaha. Mert csak a tömlöcfalak valóságosak ma. Csak a tömlöcfalak. Hogy csöppentünk mi ebbe a hajnalba? Anyánknak azt ígértük, viszünk neki gyöngyös f?köt?t Budáról. Gyöngyöset, pirosat… elég! Hallgassanak már a dobok. Ne kínozzátok tovább! Hallgassanak!

            Hogy lesüti a tiszt a szemét. Ez ott volt egy éve Nándorfehérvárnál. Ez apai nagybátyja ama Dugovicsnak. Ez nem olvashatja fel… azt… dehogynem. Féreg. Miért hallgatsz testvér, sosem volt ilyen önuralmad. Márvánnyá fagytak a vonásaid. Talán mindjárt felébredek… László nincs. László meghalt… képtelenség. Meleg van… olyan az arca, mint a márvány. Miért hallgatsz? Sose voltál ilyen… ez a kép belém ég, érzem. … nem lehet falakat ököllel törni… Hol a híres Hunyadi-párt? Hol vannak ilyenkor? Mind a paroláját kérte Nándorfehérvárott. Mihály úr. Hol van ? most?  Nem  jöhet, lezárták Budát. Nem veheti ostrom alá a budai várat. Nem. Kapitányom, f?kapitányom…

            Vajon mit gyónsz? Én is akarok. Engem miért nem kérdez senki? Elkötöttem a lovadat az istállóból egyszer. Az arabs szürkét, amivel olyan nagyra voltál. Borral fizettem meg a lovászt. Hegyaljaival. Azt is t?led loptam… és meglestelek Margittal is, a széppel. És nevettem rajtatok. És megkívántam t?led. És akkor talán gy?löltelek is… ne haragudj testvér… olyan fehérek voltak a mellei… ne haragudj rám… Kinek gyónjak én már? Kérlek, ne haragudj! Alkura kellett volna bírni Cilleit, vagy ha ?t nem, a királyt… kinek gyónjak én most már?

            Térdel. Nézni kell. Akár összeszorított foggal is. Azt várják mind, hogy sajnálhassanak, mint gyermeket… Feln?ttem már. Akár vihetnétek engem is!  Rühes, gyáva kutyák!.. László! Nem, ez kibírhatatlan… László! Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg

.

.

.

 Eresszetek, eresszetek oda!… cseréld ki azt a pallost hóhér… tied a Szilágyi birtokok fele, csak cseréld ki… Vajon tudatában van? …Nyitva a szeme… Istenem… milyen kék a szeme, még most is… vér. Pont olyan, mint Cilleié ….nincs egy szava sem. Apánk fia…

.

.

.

Issza a por… Mária kegyelmezz, hogy issza a por. Mint azét a kutyáét, amibe farkasok martak odahaza.A csizmámig ér. Mindjárt a csizmámig ér.?nem látja már, ugye nem látja? Lobogók, lobogók csattogása a szélben. Odafent feltört az els? pecsét talán. Hol van a Hunyadi párt? Rozgonyiak, Szilágyiak.Odalent ül egy Rozgonyi bilincsek között. Hol van a híres Hunyadi párt?

.

.

.

Három. Eresszétek, félre a mocskos kezeitekkel, túlélte! Túlélte! Gyilkos, miért ne lennél kötelezve? A magyar szokásjog kötelez rá… kígyó. Esküt tettél a magyar koronára, amit máig a gyámod ?riz. Síkos, nyálkás hüll?k, azok vagytok mind. Ez már nem kivégzés, ez már gyilkosság! Ezért már felelned kell neked is!… de igen, kegyelmet kell…

.

.

 

Dermed a szemed testvér… Kedvesanyám, szóljon rá!

Azt mondtad enyém a kardod. Tört penge, átkozott.

Minden vér egyforma.

 

II.

 

Ahogy László a cellaajtón kilépett, húsába vágott a reggeli fény. Éhes volt. Peregtek, szakadatlanul peregtek dobok. Mintha a gondolatait is bilincsek húzták volna a földhöz.

             Mátyás… vajon meddig tartják még túl fiatalnak…

             Király. Elfordulsz a pillantásom el?l… László király, satnya király… milyen pazarlás rád a sötétkék bársony… Milyen nevetségesek a karjaid… úgy törhetnek, mint a bot… Két ujjammal szétroppanthatnám ?ket. Alig reccsennének…

            Magasra, csak magasra a fejjel, amíg lehet… van miért. A trón sem volt olyan messze már… 40 vár urának lenni, országos f?kapitánynak lenni… ugyan, mi az? Semmi az. Egy vár hiányzott még, igazán, a budai. Bolondság. Számolni kellene már a lépéseket.

            Cillei. Nem, nem, az nem lehet ott ?. Cillei halott. Ez már az ?rület jele. Nem mondta senki, hogy megbolondul az ember ilyenkor. A dobok… széthasad bele a fejem…tam-ta-ta-tam…tam-ta-ta-tam… Elég! Legyen elég! Ez kibírhatatlan!

            Hegyek, kék hegyek… kék-kék, kék hegyek. Minek ilyen kékek? tam-ta-ta tam… Buda. Magyar királyok lábnyomát ?rzöd… meg ezét a nyomorultét… meg halálraítéltekét is, gyászruhás asszonyokét… jaj, süllyedj el Buda! Gyászruhás asszonyok Vajdahunyadban… Mátyás… hol is? Itt valahol, Istenem, itt van valahol… szilánkokra törnek a gondolataim… emberek, hallgattassátok el a dobokat!

            Csönd. Végre, végre csönd. Kegyelem? Nem, nem. „felségárulás". Persze. Ti így hívjátok a kevés bátorságot… hegyaljai bort inni volna most jó. Hegyaljait, mélyvöröset… lesz itt mindjárt mélyvörös, éppen elég… felségárulás. Ha nem fogja vissza a kezem ott Fehérváron valami…Rémület? Talán. Akkor most hajbókolnátok el?ttem, f?kapitány úrnak neveznétek, esetleg király úrnak is. Ha nem gy?z le az apám bolond vére… apám, szemeim mögött már elmosódnak a vonásaid… pedig még egy éve sincs… bolond vére, ami fejhajtást parancsolt száz gy?ztes csatájának, ha koronás f?t látott… pedig az ajtók, az ajtók is zárva voltak Nándorfehérvárott. És Cillei úgy d?lt el, mint egy bástya, ha faltör? kos sújtja derékon… a vére… a zöldbársonnyal borított asztallapon…Kedvesanyám, ott van-e még Cillei vére? megfeketült talán, pedig olyan volt épp, mint a vörösbor…vörösbort, hegyaljai bort inni volna jó.

            Gyónni kellene. Most azt várjátok mind, hogy a gróf vérét gyónjam meg… csak lenne egy órával kés?bb… csak egy órával. Kiragadna Buda a hóhér kezéb?l… a gróf…mint a bástya… … sírás és fogcsikorgatás… mint a bástya…miért?… Nándorfehérvárért… nem, az ország negyven váráért… nem volt jogod hozzá Ulrik…nem volt jogotok… neked és a gyáva királyodnak, aki Bécsig futott, mikor Nándorfehérvárt vívta a török… Cillei Hermann fia, nekem volt jogom. Mint a bástya, szegény… gyónnom kellene.

            A dobok… ne! Darabokra, apró darabokra tépik az agyvel?m. Milyen kék az ég alja. Jó volna már mögötte lenni… szétolvadni abban a se nem világos, se nem sötét kék színben… és ha nincs? Ha nincs, csak mozdulatlan, s?r?, nehéz sötétség? Számolni, számolni kellene a lépéseket. Egy lépcs?fok… kett?, három, négy… térden… Hunyadi János fia térdeljen el?ttetek? Nem, nem, a halál el?tt. A halálnak kijár ez is.

            Szép a kezed, hóhér. Formás, vékony ujjak, mint valami márványszoboré. Mintha n?é volnának. N?i hóhér… be jó, hogy vörös csuklya fedi az arcod vonásait. Hogy szerettem én mindig a titkokat… be jó, hogy csak sejthetem… egy angyalarc vonalait kirajzolódni a vastag szövet alatt. Milyen kiábrándító is volna, ha azt levetnéd… talán szakállas férfi vagy.

            Megdermedt ez a pillanat, mint egyszer télen a fagyos ég a máriaüveg túloldalán a  vajdahunyadi kápolnából nézve… talán a világot sem teremthették régebben, mint azt a percet, amikor kiléptem a tömlöcb?l… ne félj, csak egy kapu… a halál csak egy kapu…

.

.

.

            Csikorog a fogam, jaj…élek. Csönd. Mi lett a dobokkal? Ez a földi pokol…mi ez a nedves…vér bizonyára…ne kínozzatok, ne kínozzatok tovább!Elég!…

.

.

.

            Istenem, ez a hang, mint fatörzs, ha fejsze sújtja…nem mozdulnak a tagjaim…segítsetek, emberek segítsetek!…a dobok…

.

.

.

            Három. Három volt… Csak mozdulni tudnék… mintha sajgó, r?tvörös jégb?l volna még a szemhéjam is…Kegyelem, kegyelem!

            Dobok…újra az átkozott dobok

.

.

.

Hajnalkék csönd.

Legutóbb szerkesztette - Bern Andrea
Szerző Bern Andrea 10 Írás
Bern Andinak hívnak, ötödik éve koptatom az ELTE padjait, magyar és történelem szakon. rülök hogy itt lehetek a héttoronyban, kellemes időtöltést kívánok minden idetévedőnek! :) ( logómon a a középső volnék :) )