Lekapcsolták a csillagokat az utcában,
a Hold énekét, a maradék égi zümmögést
is kurtábban kapkodtuk szárnyunk alá
fényt szórni helyettük senki,
csillagszórót sem talált
csak egy macskaszem hunyorgott gyáván
az egyik párkány hidegén,
nem látta onnan, hogy te meg én…
Szólni sem mertem a fátyollepel alól
néztem, hogy vontatja magát az ég,
éreztem, hogy valami ég, kormos szagán,
vigyáztam szaggatott szaván az utca belsejét,
hogy ne vihesse szét a falakat a szél,
és állhassuk a lámpátlan korgó testét,
nyomorunkban is büszkén:
Te meg én!
Legutóbbi módosítás: 2008.04.06. @ 15:06 :: Kerekesné Varga Veronika
