Lassan felfedi arcát el?ttem,
nem suhan árnyékban,
nem repül fölöttem,
vetkezik puhán, tisztán, egyedül,
nem rejti el magát,
kezembe beleül.
Ostromolta önzésem vasfalát,
ha láttam, féltem ?t,
nem kaptam szép szaván.
Most engedtem neki én, s nem bánom;
ki eddig üldözött:
Sorsom volt. Már látom.
Legutóbbi módosítás: 2008.02.08. @ 22:59 :: Kováts Eszter