Szegény Diána : Sarokban térdel

Szemem el?l simítják a napot

puha, fekete szárnyak,

az árnyak lábujjhegyen járnak,

osonnak, sorban

háttal a világnak

a jó papok, és

n?vérek, ?k mind kedvesek,

de már a vasajtón túl

olvadnak a homályba.

 

A holdfénykirállyal

az alagsorban,

felborított

székekb?l pakolt bokorban,

ott ahol

titokban azt hiszem,

hogy élek,

ott valahogy oly szépek

a  tekerg? képek.

 

Felettünk már egy lélek

sem motoz,

üresen kong a

nagy fehér doboz,

kutat

a csend túlél?k után:

Van-e még aki mulat,

vagy talán mind meglelték

a népek a hazautat

végre?

 

Hiszen

itt lapulunk,

egy párnak való

vagyunk nem ép

elme,

elmesélni sem való,

hogyan térdel a jó

büntetésb?l

hogyan simítja

arcomra

gyenge,

sötét szárnyait

egy megzavart

perg? pillanatban,

a legalsó, legsötétebb

sarokban!

 

Legutóbb szerkesztette - Szegény Diána
Szerző Szegény Diána 13 Írás
34 éves vagyok, és él az életem engem...