Szilágyi Hajni - Lumen : Éjcsend

Bíborködöt hint az alkony

a zord testű táj szelíd arcára,

mint osonó árnyék

csupasz házfalon,

úgy kúszik az ég fényes oltárára.

 

Kitárja hatalmas szárnyait,

árnyat von a fénybe,

némán rezdülő pillája

álompárát szór, e meghitt,

könnyűtestű magányra.

 

Támolyog a haldokló est,

reszketve bújik meg

nyirkos barlangjában,

lábujjhegyen követik őt

az elbukó koldus árnyak.

 

Mélycsendből glóriát fon

a lebbenő tél lassú tánca,

utolsó szelíd leheletével

jégcsipkét simít,

az éj fedetlen koporsójára.

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"