grim : Tél

Ez is hazafelé született.

Télbe hullik az év,

felh?ket húznak az égre
a gyárkémények,
sálba borítasz, s ma végre
nem engedsz sehova.

 

Dúdol a szél

a kémény peremén,

azt mondtam

lámpás ez a ház

az éji sötétben,

nevettél, s vissza súgtad

együtt vagyunk

a lángja.

 

Multak az órák,

mi vártuk mit igérnek,
-csak hulljon a hó!-

közben nöttek az árnyak,
s mikor a falig elértek

megdermedt szánkon a szó.

 

Ott ért minket az álom

a félhomály közepén,

ránk nézett akkor a Hold,
s azt mondta

nem számít ma a hó,

csak te meg én.

Legutóbb szerkesztette - grim