Csak egyetlen szót kellene találnom,
mit még nem ejtett ki dermedt száj,
s korhadt fogak göröngyén nem gurult.
Tiszta legyen mint a gyermeki álom,
akár bölcs?ben ringatott táj,
melyen takaróként ég azúrja gyúlt.
Tán' lehetne az els? üvöltésem,
vagy a ragyogás anyám haján,
mikor véres öklöm az árnyába bújt.
Bár könnyeim nem voltak éles kések,
mégis méhe átmetszett torkán,
sóból faragott szobrom a mélybe hullt.
Az almafa suttogását keresem,
mir?l apám felh?re lépett,
mert megunta álmait itt a földön.
De napfény fekete sarától kezem,
ágai már régen elégtek,
így nem ringathat öröklött gyümölcsöt.
Csak egyetlen szót kellene találnom,
amit sohasem hallott ember,
bár gyönyör? kín lehet a némaság.
Ám lehetetlen ajkaim bezárnom,
ha torkomra simul a kender,
és lomhán lebeg a meglelt igazság.
