Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy sárkány család. Egy jókora barlangban éltek egy hatalmas erdő közepén, és ahogy illik hét feje volt a papának, a sárkánymamának pedig csak három, de a sárkánymamáknak mindig ennyi szokott lenni és a családban azért mégis ő volt a legerősebb, lévén nála volt a sodrófa.
Ahogy haladt az idő a család szépen gyarapodott, hétfejő fiú és háromfejű lány sárkányokkal, volt már két tucat, amikor a legújabb tojásból /mert hogy a sárkányok tojásból kelnek ki/ kikelt Gézuka a négyfejű sárkánykölyök.
De lett is nagy sírás-rívás, ilyet még senki sem látott, a papa el akarta zavarni a háztól, illetve barlangtól, de végül is — főként a sodrófa miatt — valahogy beletörődött.
Sőt idővel Gézukát tanítgatni kezdte a sárkány mesterségre, és egy szép napon magával vitte a közeli várhoz királylányt rabolni.
Bár ne tette volna! A királylány védelmezői természetesen kirontottak a várból és vadul nekirohantak karddal a hétfejő sárkánypapának, ő eltátotta a száját és kénköves tüzet fújt feléjük. Ezt látva Gézuka is kitátotta a száját, fújt egy nagyot, de láss csodát! — neki bizony víz jött a torkából.
Ez aztán eloltotta papája kénköves tüzét, elképedt a várnép, aztán a legbátrabb lovag szappant kerített, intett Gézukának és gúnyosan nekilátott zuhanyozni. Mindenki a várfalakra tódult, röhögtek, kiabáltak. Az öreg sárkány szégyenében dúlva-fúlva rohant haza, azért még visszakiáltott Gézukának: soha többé ne lássalak!
Gézuka pedig a várbéli vitézek gúnyos röhögése közben sírva világgá ment.
Ment, mendegélt hetedhét ország ellen, már hét nap és hét éjszaka bujdosott és lassan kisétált a meséből, amikor elért egy nagy táblához. Díszes betűkkel állt rajta: vigyázat Magyarország, fejeket behúzni!
Gézuka nem ijedt meg — egyébként sem tudott olvasni — belépett az országba és hamarosan találkozott egy jól öltözött emberrel.
— Szia, én Gézuka vagyok a mutáns sárkány, és szolgálatot keresek jó pénzért. Hát te ki vagy?
— Én bizony nem vagyok más, mint az ellenzéki frakció helyettes másodelnöke, ezer szerencséd, hogy rám találtál! Akarsz nálam szolgálni? Kapsz egy mobiltelefont is.
— Á nem hiszem, hogy beválnék, tudod én egy nem mindennapi, rendhagyó sárkány vagyok.
— Oda se neki! Itt szinte mindenki ilyen, mégis remekül mennek a dolgok.
Így hát Gézuka elszegődött a jól öltözött emberhez, aki egy táblát akasztott a nyakába: „a kormánypárt áldozata”, és ezen túl vitte Gézukát minden gyűlésre, és az embereknek bemutatta elrettentő példaképpen. Sajnálkoztak látva a négy fejét, és amikor vizet fújt a szájából a jószívű ellenzéki magyarok annyira megsajnálták, hogy gyűjtést rendeztek számára. Csak gyűlt, gyűlt a pénz, egyre nagyobb halomban, Gézuka pedig tervezgette, hogy mit is venne rajta: erdőt, barlangot, kénkövet, királylányt /ott playmate-nek hívták/ de amikorra már nagyon sok összegyűlt, a pénz egyszerűen eltűnt.
— Miért vetted el a pénzemű — kérdezte gazdáját, a jól öltözött embert.
— Nem is láttam a te pénzed, te szerencsétlen ügyefogyott — felelte, pedig a zsebe jól láthatóan telis-tele volt Gézuka pénzével. Hogy mersz te engem gyanúsítgatni?
— De igenis eltetted — mérgelődött Gézuka, és mérgében átszegődött a kormányoldalhoz.
Ők is szívesen látták, a táblán áthúzták a „kormánypártot” és ráírták helyette — az ellenzék áldozata.
Mondani sem kell, hogy itt is vitték gyűlésről gyűlésre, sőt a TV-ben is bemutatták, és a kormánypárti magyarok is gyűjtést rendeztek a számára. Az összegyűlt pénz természetesen itt is nyom nélkül eltűnt, Gézuka reklamált, négy fejéből vizet fújt, de semmire sem ment vele.
Így aztán megint tovább állt egy házzal, és ő lett az ősmagyar sárkány Levédiából, később, amikor innét is kidobták — a környezetszennyezés áldozata a zöldeknél. Még később innét is mennie kellett, akkor az egyik szakszervezeti főfő vezető vette szárnyai alá, mint a munkaadói oldal szerencsétlen, kiszolgáltatott áldozatát. Ám akkor már szinte az egész ország ismerte valahonnét, már nem fogadták el demonstrációs kelléknek, kifütyülték, megdobálták, sőt egyik éjjel kopasz fiatalok agyba-főbe verték, a táblára pedig ráírták: piszkos bevándorló.
Ezek után a szakszervezeti főnök kastélyában a füvet locsolta, később pedig az autók lemosását bízták rá. Ám mivel Gézuka hideg vizet fújt és ettől óvni kellett a Mercik festését — alágyújtottak, hogy melegvizet tudjon szolgáltatni. Hát ez már neki is sok volt, karriert, pénzt hátrahagyva rohant visszafelé, be az erdőbe, vissza a mesébe, soha többé senki sem látta.
Illetve valaki mintha Bergengóciában, a királyi parkban mégis csak látott volna egy négyfejű sárkányt „magyar vagyok, nem turista” feliratú trikóban locsolta a virágokat, amikor meghallotta a magyar beszédet elsápadt és villámgyorsan berohant a közeli erdőbe.
Legutóbbi módosítás: 2007.11.29. @ 11:56 :: Torjay Attila